JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

  • Gyilkos Nap, avagy versenyfutás az apokalipszissel

    Hard-Sun-01a

    Magyarországra érkezik a Trónok harcából ismert rendező új sorozata: a krimi, a dráma és a sci-fi jegyeit vegyítő Gyilkos Nap szeptember 1-jén debütál a FilmBox Premium csatornán.

    A fél világ nem tévedhet. Ha egy idén bemutatott sorozatra Kanadától kezdve Európán át egészen Kínáig máris tucatnyi tévétársaság csapott le, akkor okkal gyaníthatjuk, hogy minőségi tartalommal állunk szemben. Adjuk ehhez hozzá a Trónok harcából is ismert rendezőt, Brian Kirk-öt, valamint a BAFTA- és EMMY-díjra jelölt írót, Neil Cross-t; és máris izgatottan várjuk a szigetország újabb nagy dobását.

    A sorozat felütése nem ismeretlen: az öntörvényű nyomozó egy új, merőben más szemléletű társat kap maga mellé. Hicks és Renko között nemhogy szimpátiának, kölcsönös bizalomnak sincs nyoma eleinte, ám a párosnak nem sok ideje marad az ellenségeskedésre. Az első közös nyomozásuk során rábukkannak valamire, ami szoros összefogásra kényszeríti őket. Titkos adatok arról tanúskodnak, hogy a világra öt év múlva biztos pusztulás vár.

    A brit kormány, hogy eltussolja a szörnyű igazságot, hajtóvadászatot hirdet a két főhős ellen. Hicks-nek és Renko-nak minden találékonyságukra szükségük van, hogy a macska-egér harcot élve ússzák meg, mindeközben pedig szeretteik életét is meg kell védeniük.
    Az információk végül kiszivárognak, és bár magasabb körökből mindent elkövetnek, hogy légből kapott híreszteléseknek bélyegezzék azokat; az internet eldugott bugyraiban felkapják a témát. Sorra egymás után merészkednek elő az alvilág kétes alakjai, és a nyomozó párosra vár a feladat, hogy megfékezzék őket. De vajon nem értékelődik-e át az igazságszolgáltatás fogalma a világvége árnyékában?

    A hatszor hatvan perces játékidő kellő teret biztosít a kérdés megválaszolásának és a cselekmény kibontakozásának. A sorozatot márciusban mutatták be az Egyesült Királyságban, Magyarországra pedig a FilmBox Premium jóvoltából érkezik szeptember elsején.

    Hard-Sun-01b

     

    Tovább...
  • A hónap kiemelt filmje: Giallo

    Giallo

    2018. augusztus 17., 22:30@Filmbox Basic

    Az Olaszországban élő amerikai modellt, Celine-t (Elsa Pataky) elrabolja egy taxisofőr, miközben testvéréhez, Lindához (Emanuelle Seigner) tart látogatóba. Az ügy másnapján Linda beszámol az eltűnésről a rendőrségnek is, az esetet pedig Enzo Avolfi (Adrien Brody) veszi kezébe. Ő New Yorkból repült ide egy különleges ügyben: célja, hogy egy olyan sorozatgyilkos után nyomozzon, aki kivételes szépségű hölgyeket rabol el. Amikor egy felbukkanó japán nő azt állítja, hogy látta a gyilkost, akinek bőrszínét illetően csak annyit mond „sárga”, a kéttagú csapat – Linda és Enzo – azonnal nekilát az eltűnt szépség és az emberölő felkutatásának.

    2018. augusztus 17., 22:30@Filmbox Basic

     

    Az Olaszországban élő amerikai modellt, Celine-t (Elsa Pataky) elrabolja egy taxisofőr, miközben testvéréhez, Lindához (Emanuelle Seigner) tart látogatóba. Az ügy másnapján Linda beszámol az eltűnésről a rendőrségnek is, az esetet pedig Enzo Avolfi (Adrien Brody) veszi kezébe. Ő New Yorkból repült ide egy különleges ügyben: célja, hogy egy olyan sorozatgyilkos után nyomozzon, aki kivételes szépségű hölgyeket rabol el. Amikor egy felbukkanó japán nő azt állítja, hogy látta a gyilkost, akinek bőrszínét illetően csak annyit mond „sárga”, a kéttagú csapat – Linda és Enzo – azonnal nekilát az eltűnt szépség és az emberölő felkutatásának.

    Tovább...
  • A hónap kiemelt filmje: A Nulladik nap

    Day-Zero2018. augusztus 4., 21:00@Filmbox Basic

    A Nulladik nap három jóbarát életét mutatja be New Yorkban, akiknek harminc napja van megbirkózniuk sorsukkal, miközben a katonaságra készülnek. Rifkin (Chris Klein) egy házas ügyvéd, akinek felívelőben van a karrierje. Feller (Elijah Wood) éppen második regényét írja. Az első igazi sikert hozott számára, de jelenleg alkotói válságban szenved. Dixon (Jon Bernthal) taxisofőr és magányos életet él. Harminc nap alatt igazán minden próbát ki kell állnia kapcsolatuknak, melyben olyan meggyőződések kérdőjeleződnek meg, mint az életbe, halálba vagy a bátorságba vetett hit.

    Tovább...
  • Ünnepeld a fiatalságot augusztusban a Filmbox-szal!

    Augusztus 12.-e a Fiatalok Világnapja, melynek apropójából a Filmbox csatornái számos témához kapcsolódó filmet kínálnak augusztusban. Legyen szó serdülőkori ábrándokról, kamaszkori lázadásról, vagy éppen fiatal felnőttéveink kijózanító valóságáról, mindegyik életszakasz megannyi szépséget és buktatót rejt magában. Most megidézhetjük ezeket a pillanatokat a Filmbox csatornák augusztusi kínálatával!

    Kaliforniai-alomKaliforniai álom
    Filmbox Premium, augusztus 1., szerda, 19:30
    125 perc, dráma, komédia
    Ryan Gosling, Emma Stone, Amiee Conn 

    Az Oscar-jelölt Damien Chazelle által írt és rendezett film egy fiatal, feltörekvő színésznő, Mia (Emma Stone) és egy mindenre elszánt dzsesszzenész, Sebastian (Ryan Gosling) küzdelmes történetét meséli el napjaink Los Angelesében, az összetört szívek városában. A nagy volumenű musical az élet örömeit és fájdalmait egyszerre mutatja be, melyeket az álmainkért vívott harcokban élünk meg.

     

    parkeresokPárkeresők
    Filmbox, augusztus 4., szombat, 13.40 
    120 perc, dráma 
    Thomas V. Solnæs, Sofie Linde Lauridsen, Jesper Svane

    A film dán fiatalok gimnáziumi mindennapjait mutatja be a Viborg Székesegyházi Iskolában az 1960-as évek elején: találkozunk Agnete-vel és Jonas-szal, akik a tizenévesekre jellemző romantikus kapcsolat viszontagságait tapasztalják meg, miközben barátaik, Liselotte, Toke és Birger saját konfliktusaikon és küzdelmeiken keresztül élik meg a szeretet örömét, a bánatot, a hűséget, az árulást és az érzelmi zavartságot.

     

    Tegnap-ejjelTegnap éjjel
    FilmBox Premium, augusztus 13., hétfő, 19.30
    90 perc, romantikus, komédia, dráma
    Keira Knightley, Sam Worthington, Eva Mendes, Guillaume Canet

    A New Yorkban játszódó Tegnap éjjel egy olyan házaspár kulisszái mögé ad betekintést, akiknek életébe egy és ugyanazon éjszaka alatt kúszik be a kísértés: a férj, Michael üzleti útra indul vonzó kolléganőjével, Lauraval, miközben felesége, Joanna összefut egy régi szerelmével. Egy film a választásról és a lelkiismeretről, mellyel aztán mindenkinek el kell számolnia végül.

     

    CsodavilagCsodavilág
    Filmbox Family, augusztus 18., szombat, 19.30
    89 min, családi, vígjáték
    Phoebe Kut, Hollie Lo, Vivian Wu

    A Kanadába vándorolt fiatal kínai testvérpár újszerű vallási meggyőződéssel fordul a világ felé a családjukat ért sorscsapásaik hatására. A nagyobbik lány, Karena a katolicizmus felé fordul, húga, Eve pedig buddhizmussal elegyített katolikus tanokkal szimpatizál, erősen vízionárius formában. Céljuk a családjuk megváltása, sorsuk jobbá fordítása, melyben nagy szerepet kap az őszinte, gyermeki naivitás.

     

    Kozottunk-az-urKözöttünk az űr
    Filmbox Extra, augusztus 26., csütörtök, 18.55
    102 perc, dráma, sci-fi
    Gary Oldman, Janet Montgomery, Trey Tucker

    Gardner Elliot az első ember, aki a Marson született. Tizenhat évesen, miközben nyomoz édesapja kiléte után, online barátságot alakít ki a Coloradoban élő Tulsa-val. Mikor a fiúnak végre lehetősége van eljutnia a Földre, alig várja, hogy megtapasztalja azokat a dolgokat, amikről a Marson olvasott. De amint megkezdődnek a kutatások, a tudósok rájönnek, Gardner szervezete nem bírja elviselni a földi atmoszférát. A fiú azonban mindenképpen szeretné megtalálni apját, elszökik, hogy Tulsa-val együtt, versenytfutva az idővel felfedje, hova is tartozik az univerzumban.


    HesherHesher
    Filmbox Plus, 28th August, 21:00
    105 min, drama
    Joseph Gordon-Levitt, Devin Brochu, Rainn Wilson, Natalie Portman

    A 13 éves T.J. (Devin Brochu) elveszíti édesanyját egy autóbalesetben. Apja, Paul (Rainn Wilson) gyógyszereken él, így nem tudnak teljes családi életet élni. A fiatal srác egy véletlen találkozás következtében ismeri meg Heshert (Joseph Gordon-Levitt), akinek kedvenc elfoglaltsága közé tartozik a pornó és a metálzene. A rebellis férfi felkarolja a fiatal T.J.-t, megtanítja "vadulni", kiállni magáért, férfivé érni, miközben ő maga is egyre nagyobb változásokon meg át.

     

    Tovább...
  • A nyári vakáció hangulatát idézi a FilmBox júniusi kínálata

    Június beköszöntével már számlálják vissza a napokat az iskolások a nyári szünetig, és lassan az érettségizők is letudják a záróvizsgáikat. A dolgos hétköznapok után már mindenki tervezgeti a nyaralást. Ám amíg nem jön el az utazás időpontja, a FilmBox addig is ajánl kikapcsolódási lehetőséget filmjeivel, amelyek középpontjában ez úttal a nyári vakáció áll.

     

    ReginaRegina
    Filmbox, Június 15., péntek, 19:30
    90 perc, családi film
    Siddy Holloway, Benedikt Clausen, Baltasar Kormákur 

     

    A Regina egy különös hangvételű "musical-komédia" a távoli északról, Izlandról. Regina igazi tinédzser, aki egyik napról a másikra felfedezi az éneklés örömét. A dalban van minden ereje. Legjobb barátja Péter, akivel együtt utaznak el a nyári szünidőre, s rátalálnak a "Szivárványországra". Péter édesapja, Atli szerelmes lesz Regina édesanyjába, a két gyerek pedig szívsütit készít a szerelmes szülőknek.

     

    Vakacio-SzellemekkelVakáció szellemekkel
    Filmbox Premium, Június 25., hétfő, 09:35
    85 perc, családi film
    Sarah Jeanne Labrosse, Nikola Culka, Ron Lea, Karl Merkatz

     

    Caroline édesapja filmrendező, és épp Ausztriában forgat, ahová lányát is magával viszi. A forgatás helyszínének a stáb egy régi kastélyt nézett ki, amelynek felderítése során Caroline megismerkedik Jakobbal, az osztrák kisfiúval. A két gyermek hamarosan összebarátkozik, és Jacob bemutatja a lánynak egyszerre hátborzongató és izgalmas barátait: a kastélyban lakó szellemeket. A kísértetek nem nézik jó szemmel a nyugalmukat megzavaró stábot, ezért ahol tehetik, szabotálják a forgatást, amit a két gyermek persze igyekszik megakadályozni.

     

    HoldfenykeringoHoldfénykeringő

    Filmbox Premium, Június 14., csütörtök, 14:45
    87 perc, családi film
    Natalie Vansier, Michael Yarmush, Elisha Cuthbert

     

    A kanadai film egy felcseperedő kislány nyarát kíséri végig. Madeline gyerekként kezdi meg élete tizenharmadik nyarát családjával és barátnőivel. Nagynénje látogatása és a vakáció egyéb eseményei azonban már érettebbé változtatják, a felnőttek világa felé sodorják.

     

    DiscoDisco

    FilmBox Plus, Június 10., vasárnap, 10:15
    98 perc, vígjáték
    Franck Dubosc, Emmanuelle Béart, Gérard Depardieu


     

    Didier Travolta egykori táncos, most 40 éves, munkanélküli, az anyjával lakik és még Angliában élő fiát sem láthatja. Fiának anyja csak akkor engedi hozzá a gyereket, ha igazi nyaralásra tudja vinni és nem csak a kikötői kocsmákig jutnak el. Ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak, elhatározza, hogy elindul egy táncversenyen, amit barátja, Jackson (Gérard Depardieu), szervez. A fődíj egy kétszemélyes Ausztráliai utazás. Összeszedi hát régi táncostársait és felbérelnek egy tánctanárt. Hamarosan rá kell döbbenniük, hogy a világ nagyon megváltozott mióta utoljára léptek a rivaldafénybe. Követelőző feleségek, röhejes ruhák, régimódi gondolkodás és tehetséges ellenfelek nehezítik a felkészülést a versenyre.

     

    TakaritogepTakarítógép
    Filmbox Family, Június 24., vasárnap, 14:25
    85 perc, családi film
    Vincent Bolduc, Pierre Luc Brillant, Delphine Piperni

     

    Benoit és Charles, a két tinédzserfiú szeretne egy kis zsebpénzhez jutni a nyár folyamán, ezért úgy döntenek, hogy alapítanak egy háztakarító-brigádot. Az üzlet akkor indul be igazán, mikor az unatkozó Marie is csatlakozik hozzájuk: a trió nagy népszerűségre tesz szert a környéken, egyik megbízás követi a másikat, és gyűlik a pénz. De minden jónak vége szakad, mikor a „céget” belső viszályok – féltékenység, irigység, lázadás és szerelmi kálvária dúlja fel.

     

    A-kulvaros-angyalaiA külváros angyalai

    Filmbox Extra HD, Június 10., vasárnap, 13:40
    88 perc, családi film
    Emma Høgh Åslein, Nini Bakke Kristiansen, Helene Nybråten

     

    Kezdődik a vakáció. Maja, Rikke és Ohna, a 12 éves jó barátok el is határozzák, hogy ezen a nyáron kisujjukat sem mozdítják, és csak a lazításnak hódolnak. Igen ám, de ekkor a rendőrség elrejtett drogra bukkan egy étteremben, és Ohna bátyját hozzák össze az esettel, akit le is tartóztatnak. A három lány tudja, hogy a fiú ártatlan, de azzal is tisztában vannak, hogy addig nem engedik el, amíg az igazi dílerek elő nem kerülnek. Rajtuk hát a sor, hogy leleplezzék a valódi tetteseket…

     

     

    Tovább...
  • Májusban a FilmBox is az édesanyák előtt tiszteleg

    Május első vasárnapján mindenki az édesanyákat ünnepli. Pont ezért a FilmBox sem maradhat ki a sorból. Májusi műsorkínálatából olyan filmeket emelt ki, melyek az anyai szeretetről, tiszteletről, áldozatosságról szólnak. Éljenek az édesanyák!

     

    Natalie-rozsajaNatalie rózsája
    Filmbox, Május 12., szombat, 16:15
    80 perc, családi film
    Heidi Creel, Lynn Marie Sager, Sam Taft

     

    Minden anya olyan lányról álmodik, mint Natalie Canton. Gondoskodó, tisztelettudó és ártatlan. Natalie egyszerű örömökkel teli napjai azonban hirtelen véget rének, mikor Valentin napján az édesanyja meghal. A tragédiát feldolgozni képtelen lány kétségbeesetten keresi a reményt a tovább lépésre… Ez a film csendes, metaforikus történetet mesél a gyászról, a feldolgozásról és a reményről, egy anyáról, a lányáról és egy varázslatos fehér lóról, akit Rózsának hívtak.

     

     

     

     

     

    A-haboru-viragaiA háború virágai
    Filmbox Premium, Május 26., szombat, 17:55
    94 perc, dráma
    Christina Ricci, Jason Gedrick, Tom Berenger

     

    Az amerikai polgárháború idején játszódó dráma egy fiatal anya (Christina Ricci) hányattatásairól mesél, akit férje közös lányukkal együtt hátrahagyott, hogy a déli oldalon csatlakozzon a harcokhoz. Az egyedül maradt anyára és fiatal lányára nélkülözés és bizonytalanság vár, és ha ez nem lenne elég, betéved hozzájuk egy sebesült jenki katona (Jason Gedrick), akinek sorsáról a nőnek kell döntenie.

     

     

     

    Muffin-polgarmesterMuffin polgármester

    Filmbox Premium, Május 27., vasárnap, 15:25
    82 perc, vígjáték, dráma
    Lea Thompson, Judd Nelson, Dorian Harewood

     

    Mary Maroni szerető feleség, gondoskodó anya és Bridgestone városának lakói szerint a legjobb muffingyáros, aki valaha is létezett. Mary szimpla élete akkor vesz új fordulatot, mikor a lánya titokban jelölteti őt a város polgármesteri címére, és mire Mary észbe kaphatna, az épp hivatalban lévő polgármestert baleset éri, és Bridgestone élén találja magát. Családja támogatását élvezve most Maryn a sor, hogy a konyha után a városban is csodát műveljen. A főszerepben a Vissza a jövőbe trilógia sztárja, Lea Thompson.

     

     

     

    Fiam-buneiFiam bűnei

    FilmBox Plus, Május 09., szerda, 21:00
    92 perc, krimi
    Kate Jackson, Chad Allen, Susan Blakely

     

    Sharon Carlson mindig is úgy tartotta, hogy az anyai szeretet nem ismer határokat, ezért tárt karokkal fogadja fiát, aki két év után most szabadult a börtönből. Cserébe Kenny megígéri, hogy megpróbál tiszta maradni, és el is helyezkedik autószerelőként. Ám amikor feltűnik egy volt cellatársa, a fiú azonnal letér az útról, és előjönnek erőszakos hajlamai is. Mikor aztán gyilkossággal vádolják meg, Sharonnak döntenie kell, hogy a fia vagy pedig a vélt/valós igazság mellé áll-e.

     

     

     

    Trukkos-befektetesTrükkös befektetés
    Filmbox Family, Május 10., csütörtök, 18:00
    90 perc, családi film
    Kyra Sedgwick, Vincent D'Onofrio, Tom Sizemore

     

    Egy külvárosi család komikus története arról, miként próbálnak meg lépést tartani másokkal a túlságosan is pénzorientált New Englandban. Amikor a klimaxos családanya (Kyra Sedgwick) ráveszi nem túl ügyes férjét (Vincent D’Onofrio) egy balul végződő ingatlanügyletre, a családi összetartásnak komoly erőpróbát kell kiállnia.

     


    A-avlasztas-szabadsagaA választás szabadsága

    Filmbox Extra HD, Május 21., hétfő, 15:10
    84 perc, romantikus
    Genie Francis, Katie Boland, Kate Trotter

     

    Peyton MacGruder (Genie Francis) most ismerkedik az anyasággal, hiszen nemrég újra találkozott 18 évvel ezelőtt örökbe adott lányával. Újságíróként a munkájában sikereket ér el és boldog kapcsolatban él munkatársával, King Danville-lel (Ted McGinley). Ám kétségek kezdik gyötörni, amikor King megkéri a kezét. Vajon megfogadja egyik olvasója tanácsát és sutba dobja az elővigyázatosságot?

     

     

    Tovább...
  • Hollywoodi sikersorozat a FilmBox kódolatlan időszakában

    28-04-HU 1424x423 The Young Pope

    Budapest, 2018. április 10. – A FilmBox áprilisban ismét megnyitja csatornáit. A tavaszi kampány részeként, 2018. április 13-29. között 8 szolgáltatónál is elérhetők lesznek a FilmBox mozicsatornái. A műsorkínálat központjában Az ifjú pápa című sorozat premierje áll.

    A kódolatlan időszakban a UPC Direct, az Invitel és a Tarr Kft. négy, a PR-Telecom és a DIGI három, míg az Antenna Hungária egy csatornát nyit meg, a UPC és a Vidanet előfizetői pedig mind az öt FilmBox mozicsatorna kínálatából választhatnak a kiemelt időszakban. Az előfizetők – szolgáltatójuk kínálatának függvényében – a FilmBox, a FilmBox Family, a FilmBox Plus, a FilmBox Premium és a FilmBox Extra HD népszerű műsorait, többek között a legsikeresebb sorozatokat és filmeket is megtekinthetik 2018. április 13-29. között.

    A FilmBox Premium műsorán április 28-án este 21:00-kor debütál az Oscar-díjas olasz rendező, Paolo Sorrentino sikersorozata, Az ifjú pápa, főszerepben Jude Law-val. A tízrészes széria az első amerikai pápáról, Lenny Belardóról szól, aki XIII. Piusz pápaként számos intézkedésével sokkolja a Vatikánt és folyamatos harcot vív ellenlábasaival. Fő segítője Mary nővér (a szintén Oscar-díjas Diane Keaton), aki felnevelte Lennyt és nem csak segíti megszerezni neki a pápaságot, de ő lesz a pápa személyi titkára is. A sorozat első része április 28-án este a FilmBox csatornán is látható lesz.

    Szórakoztató tartalmakban nem lesz hiány a többi FilmBox csatornán sem. A kódolatlan időszak alatt olyan alkotások kerülnek műsorra, mint az Extra HD-n vetített Boldogító igen (vagy nem?), Denise Richards-al, aki egy, a problémamegoldásban élen járó esküvőszervezőt alakít, saját életét azonban képtelen uralni.

    Közös családi filmezéshez a FilmBox Family műsorából érdemes válogatni, ahol a kódolatlan időszak kezdetén, április 14-én, a Lucky Luke: irány a vadnyugat című rajzfilm kerül műsorra, bemutatva a Daltonok és Lucky Luke örökös és szórakoztató harcát. A FilmBox Plus műsorán pedig többek között a Fekete Cadillac című thrillert láthatják a nézők.

    A FilmBox is kiváló lehetőséget nyújt a kikapcsolódáshoz. Megelevenedik például Lev Tolsztoj időtlen klasszikusa, a Háború és béke. A pazar minisorozat a Lifetime és a History Channel produkciójában olyan sztárok közreműködésével készült, mint Lily James (Hamupipőke), Paul Dano (Ifjúság), Jim Broadbent (Harry Potter-sorozat), Gillian Anderson (X-akták), Mathieu Kassovitz (Amélie csodálatos élete) és Brian Cox (X-Men 2.). A napóleoni háborúk idején játszódó hat részes film öt orosz nemesi család viszontagságairól mesél, akiknek élete a harcok hatására alapjaiban változhat meg.

    Tovább...
  • Beköszönt a tavasz a FilmBox műsorán is

    Április beköszöntével talán már végre az igazi tavasz is megérkezik hazánkba. Nem csak a virágok bújnak ki, a fák kezdenek rügyezni, de az érzelmek is lángra lobbannak. A FilmBox áprilisi kínálatából ezért olyan műsorokat válogatott, amik a természet szépségéhez és a szerelem szenvedélyességéhez kapcsolódnak.

     

    A madaras fiú
    Filmbox, Április 21., szombat, 13:00
    72 perc, családi film
    Samira Alaie, Sylva Andriasian, Javad Derakhshan Hassankhani

     

    Little-bird-freakBehrouz, a 11 éves fiú képes tökéletesen leutánozni az énekesmadarak hangját. A szegény sorból származó fiút egy madarász bérli fel, hogy ritka madarak befogásában segédkezzen, illetve, hogy a városi piacon, a ketrec mögött elrejtőzve énekeljen, és ezzel segítsen eladni a nem túl értékes madarakat. Épp ez utóbbit műveli, amikor megjelenik a piacon egy kislány az édesanyjával, és vetet magának egy madarat, amelyik nem énekel. A kislány szomorú, a fiú pedig a segítségére siet, és amikor csak teheti, énekel neki.

     

    Elveszve Firenzében
    Filmbox Premium, Április 07., szombat, 21:05
    95 perc, romantikus
    Brett Dalton, Stana Katic, Alessandra Mastronardi

     

    Lost-in-Florence-0Egy megtört szívű amerikai férfi Firenzébe utazik, ahol nem csak egy új, veszélyes sportot ismer meg, de egy csodálatos nőt is, aki talán újra reményt ad neki a szerelemre.

     

     

     

    Hiú ábrándok
    Filmbox Premium, Április 18., szerda, 00:00
    100 perc, thriller
    Bill Paxton, Sophie Nelisse, Josh Wiggins

     

    Mean-DreamsCasey (Sophie Nélisse) és Jonas (Josh Wiggins) két tizenéves, akik kétségbeesetten próbálnak megszökni szétesett és erőszakos családjuk elől. A fiatalok közben megtapasztalják az élet keserű oldalát, de az első szerelem szépségét is.

     

     

     

    Halhatatlan szerelem

    FilmBox Plus, Április 21., szombat, 19:20
    101 perc, romantikus
    Emily Hamilton, Parvin Dabas, Glenn Fitzgerald

     

    MemsahibGrace egy 19. századi angol hölgy, aki keveset tud az idegen kultúrákról, és mikor feleségül megy Jayanthoz, az indiai maharadzsához, a kettejük között tátongó kulturális szakadék komoly súrlódásokhoz vezet... Sok-sok évvel később, napjainkban egy páros, akik feltűnően hasonlítanak a 19. századi maharadzsára és feleségére, szintén a közös hangot keresik kapcsolatukban. Lehet, hogy Grace és Jayant született bennük újjá? És mi lesz most szerelmük végkicsengése?

     

    Csóka
    Filmbox Family, Április 19., csütörtök, 11:25
    77 perc, dráma
    Rick Lens, Loek Peters, Cahit Olmez

     

    KauwboyJojo, a 10 éves, magának való fiú nehéz életet él lobbanékony apja miatt, aki a mai napig fiatalon elhunyt feleségét gyászolja. A fiú soha nem találta a helyét a világban, ám amikor megment egy, a fészkéből kihullott varjúfiókát, Jojo elhatározza, hogy ő maga neveli fel a madarat, és ezzel élete új értelmet nyer. Apja természetesen először hallani sem akar arról, hogy egy madár költözzön be hozzájuk. De amint megtapasztalja, hogy Jojo mekkora odaadással nevelgeti az új jövevényt, ő maga is kezd rádöbbenni arra, hogy apaként mi a feladata.

     

    Rabulejtő szerelem

    Filmbox Extra HD, Április 17., kedd, 18:05
    80 perc, romantikus vígjáték
    Meg Ryan, Timothy Hutton, Justin Long

     

    Serious-Moonlight-0Louise (Meg Ryan), a menő New York-i ügyvéd, teljesen elérzékenyül, mikor betoppan hétvégi házukba, és látja, hogy azt a férje, Ian (Timothy Hutton) rózsaszirmokkal díszítette fel. Hamarosan azonban kiderül, hogy a hősszerelmes a virágokat nem hites feleségének, hanem szeretőjének (Kristen Bell) szánta, sőt mi több, egyúttal házasságuknak is véget akar vetni. Louise azonban hallani sem akar minderről. Iant szigetelőszalaggal maradásra bírja, és a fejébe veszi, hogy a mozgásképtelenné tett férjet újra meghódítja. De mikor megérkezik a türelmetlen barátnő, nem is beszélve a kertészről (Justin Long), aki a kialakult helyzetet a saját hasznára akarja fordítani, elszabadulnak az indulatok, a poénok és az érzelmek…

    Tovább...
  • Márciusban a FilmBoxon minden az Oscar-díjról szól

    Idén immár 90. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát, amelyen a világ legnagyobb sztárjai vonulnak fel, hogy együtt ünnepeljék a filmipar legkiválóbb teljesítményt nyújtó alkotóit. Március 4-én ismét szurkolhatunk magyar jelöltnek is, hiszen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét is jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Ebből az alkalomból a FilmBox olyan filmeket kínál ebben a hónapban, amelyek alkotói között Oscar-díjasok is feltűnnek.


    Mit ér egy élet
    Filmbox, Március 22., csütörtök, 00:55
    90 perc, dráma
    Mira Sorvino, Donald Sutherland

    Human-TraffickingA szívfacsaró, de kihagyhatatlan filmben Mira Sorvino egy New York-i nyomozót alakít, aki saját biztonságát is kockára téve felfedi a döbbenetes igazságot napjaink rabszolgamunkája mögött. Együttműködve a bevándorlási és vámbehajtási főnökkel (Donald Sutherland), fogadalmat tesz, hogy feltárja a többmilliárd dolláros embercsempészetet, és megmenti a fogvatartott nők életét.

    Mira Sorvino 1996-ban nyerte el a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar díjat, Donald Sutherland pedig Oscar-életműdíjat pályafutásának elismeréséül tavaly év végén az Amerikai Filmakadémiától.

     

    A háború démonjai
    Filmbox Premium, Március 9., péntek, 23:45
    110 perc, dráma
    Nicole Kidman, Jeremy Irvine, Colin Firth, Stellan Skarsgard

    A-haboru-demonjaiAz egykori brit katonatiszt, akit hadifogolyként megkínoztak a II. világháború idején egy japán munkatáborban, rájön, hogy kínzója még életben van. A férfi elhatározza, hogy bosszút áll szenvedéseiért.

    A megrendítő drámában olyan Oscar díjas művészek is szerepet vállaltak, mint Nicole Kidman – 2003-ban Az órák című filmben nyújtott alakításáért – vagy Colin Firth – 2011-ben A király beszéde című filmben VI. György király megformálásáért.

     

    Igazság – A CBS botrány
    Filmbox Premium, Március 19., hétfő, 21:00
    120 perc, dráma
    Cate Blanchett, Robert Redford, Topher Grace, Dennis Quaid

    Igazsag-A-CBS-botrany2004-et írunk. A film a CBS televízió- és rádiótársaság munkáját mutatja be, akiket arra használnak fel, hogy a választások idején, rajtuk keresztül gyengítsék meg az akkori elnököt, George W. Bush-t. A hírolvasó Dan Rather és a producer Mary Mapes utolsó napjai elevenednek meg a társaságnál.

    A főszerepben két Oscar-díjas: Robert Redford és a kétszeresen kitüntetett Cate Blanchett.

     

    Kivonulás
    FilmBox Plus, Március 8., csütörtök, 16:05
    110 perc, dráma
    Juliette Binoche, Liron Levo, Jeanne Moreau

    KivonulasMeghal Ana édesapja. A szomorú alkalom kapcsán az asszony találkozik zsidó féltestvérével, Ulival, hogy megismerjék a végrendelet tartalmát. Ana húsz esztendővel ezelőtt vándorolt ki Izraelből, hátrahagyva a tizenéves fejjel világra hozott lányát. Most tudja meg, hogy az apja nem szakította meg a kapcsolatot az unokájával. Ana elhatározza, hogy visszatér Izraelbe és felkutatja a lányát.

    Ana szerepében Az angol beteg című filmben nyújtott alakításáért Oscar díjjal jutalmazott Juliette Binoche-t láthatjuk.

     

    Monte Walsh: Az utolsó cowboy
    Filmbox Family, Március 9., péntek, 21:00
    117 perc, dráma, western
    Tom Selleck, Isabella Rossellini, Keith Carradine

    Monte-Walsh1892. A kocsmák üresek, munka alig van. Monte Walsh az utolsó cowboyok egyike, aki képtelen beletörődni a változásokba. Új típusú emberek szokatlan feltételeket diktálnak, menedzserek születnek és cowboyok halnak meg. Monte számára csak a barátai, Shorty és Chet, valamint kedvese, Martine társasága őrzi a cowboyok fénykorát. Egy nap azonban Shorty ellene fordul és banditának áll.

    A filmben Tom Selleck kedvesét Isabella Rossellini játssza, aki a háromszoros Oscar-díjas színésznő, Ingrid Bergman lánya.

     

    London Boulevard
    Filmbox Extra HD, Március 22., csütörtök, 21:00
    103 perc, romantikus dráma
    Colin Farrell, Keira Knightley, Ray Winstone

    London-BoulevardMitchell épp most szabadul a fegyházból, ahol az utóbbi három évet töltötte. London legrettegettebb emberének tiszteletére rendezett partira a keleti rész összes bűnözője meghívást kapott, ám Mitchell megváltozott a börtönévek alatt. Nem vágyik másra, mint egy tisztességes munkára, ami mellett nem kell aggódnia, hogy visszakerül a rácsok mögé. Sikerül is állást szereznie magának egy gyönyörű és híres színésznő testőreként, ám a londoni alvilág egyik vezetőjének más tervei vannak vele.

    Colin Farrell oldalán Keira Knightley tűnik fel, akit 2005-ben a Büszkeség és balítélet legfrissebb változatában nyújtott alakításáért Oscar díjra jelöltek.

    Tovább...
  • Szerelem minden mennyiségben februárban a FilmBoxon

    Február 14. a szerelmesek napja, így a FilmBox is romantikus filmekkel készül a Magyarországon is egyre népszerűbb Valentin-napra. A FilmBox csatornák e havi válogatásában a háborús szerelmi történetektől a romantikus vígjátékokig mindenki találhat kedvére való filmet, aki egy kis romantikára vágyik.

     

     

    A férfi, aki szeret
    Filmbox, Február 14., szerda, 21:00
    93 perc, dráma
    Pierfrancesco Favino, Monica Bellucci, Kseniya Rappoport

     

    A-ferfi-aki-szeretMit érez az a férfi, akit elhagyott a szerelme? És mi történik akkor, ha a férfi rájön, hogy többé már nem szerelmes és ideje pontot tenni a kapcsolat végére? Az a szerelem, amit Robert (Pierfrancesco Favino – Angyalok és démonok) érez, az abszolút szerelem – az a fajta, amely életed minden momentumát örömmel tölti el vagy szilánkokra törheti a szíved. Egy különleges film a szenvedélyről – egy férfi szemszögéből, akit elhagynak és aki elhagy valakit: aki egyszerre elkövető és áldozat.

     

     

    Minden út Rómába vezet
    Filmbox Premium, Február 17., szombat, 16:30
    88 perc, romantikus vígjáték
    Sarah Jessica Parker, Raoul Bova, Paz Vega, Claudia Cardinale, Rosie Day

     

    Minden-ut-Romaba-vezetMaggie (Sarah Jessica Parker) feszült, egyedülálló anya New York-ból, aki problémás tini lányával, Summerrel (Rosie Day) szeretné kapcsolatát rendezni. Úgy dönt, hogy elutaznak Toszkánába, ahol fiatal korában sok időt töltött. Amikor megérkeznek, Maggie belebotlik Lucaba (Raoul Bova), régi szerelmébe, aki még mindig agglegény és aki 80 éves édesanyjával, Carmennel (Claudia Cardinale) él együtt. Carmen és Summer ellopják Luca autóját és elszöknek Rómába. Maggie és Luca a „szökevények” nyomába erednek, és az együtt töltött idő alatt újra közel kerülnek egymáshoz.

     

     

    Elvesztegetett idő
    Filmbox Premium, Február 18., vasárnap, 15:25
    110 perc, romantikus dráma
    Alice Dwyer, Dagmar Manzel, Mateusz Damiecki

     

    Elvesztegetett-idoA film egy rendhagyó szerelem megrázó történetét meséli el, amely egy koncentrációs tábor két foglya között bimbózott 1944-ben, a nácik által megszállt Lengyelországban. Emberfeletti szenvedély fűti azt a lengyel rabot, aki mindent kockára téve elhatározza, hogy megszökteti zsidó barátnőjét. Csodával határos módon sikerül is elmenekülniük, ám a háború káosza elválasztja őket egymástól, és mindkettőnek meggyőződése, hogy a másik meghalt. Bő harminc év múlva a New Yorkba költözött zsidó nő egyszer csak megtudja, hogy egykori szerelme életben van, és ennyi év után most újra találkozhat vele.

     

     

    A nevem Sarah

    FilmBox Plus, Február 11., vasárnap, 12:40

    85 perc, vígjáték, dráma

    Jennifer Beals, Peter Outerbridge, Nolan Gerard Funk

     

    A-nevem-SarahSarah Winston (Jennifer Beals, Flashdance) a világtól – egészen pontosan a világ férfijaitól – elzártan, nem túlságosan szobatiszta kutyájával kettesben éldegél kis lakásában. Ezen az állapoton esze ágában sincs változtatni, míg egy nap ki nem szúrja, hogy a szomszédban anonim alkoholisták rendeznek gyűlést, köztük az igencsak jóképű Charlie Pattersonnal (Peter Outerbridge, Alvilági játékok), akibe első látásra beleszeret. Nagyon rövid megfontolást követően Sarah úgy dönt, hogy ő maga is részt vesz a gyűlésen, és ebben az sem akadályozhatja meg, hogy tulajdonképpen absztinens. A sors úgy hozza, hogy Charlie felfigyel az „alkoholizmusból gyógyuló” nőre, így aztán Sarah kénytelen tovább folytatni a színjátékot, míg rá nem döbben, hogy előbb vagy utóbb kénytelen lesz felállni, és azt mondani: „Helló, a nevem Sarah, és nem vagyok alkoholista”.

     

     

    Kisfiam
    Filmbox Family, Február 6., kedd, 22:25
    130 perc, romantikus, háborús film
    Ricky Koole, Sergio Hasselbaink, Angelo Arnhem

     

    KisfiamAnnejet van der Zijl bestsellere alapján készült ez a több évtizedet felölelő, nagyívű dráma, amely egy afro-amerikai férfi és egy holland nő szerelméről, és a túlélésért folytatott küzdelmükről szól a nácik által elfoglalt Hollandiában. A történet a huszadik század elején kezdődik. A korra nem jellemző módon Rika, a fiatal, modern nő elhagyja hűtlen férjét, és Hágába költözik, ahol – a boldogulás érdekében – kiadja kis házának egyik szobáját Waldermarnak, a Suriname-ből érkezett színes bőrű férfinak, aki nehezen találja helyét a faji előítéletekkel teli holland közösségben. Rika és Waldermar hamarosan egymásba szeretnek, és fiúk is születik. Mikor kitör a II. világháború, a páros a tengerpartra költözik, ahol egy vendégházat kezdenek el üzemeltetni. A helyi papon keresztül Rika kapcsolatba lép az ellenállással, és segít elrejteni házában a nácik elől elmenekült zsidókat, amivel nem kis veszélynek teszi ki magát és családját...

     

     

    Rabulejtő szerelem

    Filmbox Extra HD, Február 22., csütörtök, 17:50

    80 perc, romantikus vígjáték

    Meg Ryan, Timothy Hutton, Justin Long

     

    Rabulejto-szerelemLouise (Meg Ryan), a menő New York-i ügyvéd teljesen elérzékenyül, mikor betoppan hétvégi házukba, és látja, hogy azt a vele 13 éve házasságban élő férje, Ian (Timothy Hutton) rózsaszirmokkal díszítette fel. Hamarosan azonban kiderül, hogy a hősszerelmes a virágokat nem hites feleségének, hanem jóval fiatalabb szeretőjének (Kristen Bell) szánta, sőt mi több, egyúttal házasságuknak is véget akar vetni. Louise azonban hallani sem akar minderről. Iant egy tekercs szigetelőszalag bevetésével bírja maradásra, és a fejébe veszi, hogy a mozgásképtelenné tett férjet újra meghódítja. De mikor megérkezik a türelmetlen barátnő, nem is beszélve a kertészről (Justin Long), aki a kialakult helyzetet a saját hasznára akarja fordítani, elszabadulnak az indulatok, a poénok és az érzelmek ebben a nézőket is rabul ejtő romantikus vígjátékban.

     

    Tovább...