JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

Márciusban a FilmBoxon minden az Oscar-díjról szól

Idén immár 90. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát, amelyen a világ legnagyobb sztárjai vonulnak fel, hogy együtt ünnepeljék a filmipar legkiválóbb teljesítményt nyújtó alkotóit. Március 4-én ismét szurkolhatunk magyar jelöltnek is, hiszen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét is jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Ebből az alkalomból a FilmBox olyan filmeket kínál ebben a hónapban, amelyek alkotói között Oscar-díjasok is feltűnnek.


Mit ér egy élet
Filmbox, Március 22., csütörtök, 00:55
90 perc, dráma
Mira Sorvino, Donald Sutherland

Human-TraffickingA szívfacsaró, de kihagyhatatlan filmben Mira Sorvino egy New York-i nyomozót alakít, aki saját biztonságát is kockára téve felfedi a döbbenetes igazságot napjaink rabszolgamunkája mögött. Együttműködve a bevándorlási és vámbehajtási főnökkel (Donald Sutherland), fogadalmat tesz, hogy feltárja a többmilliárd dolláros embercsempészetet, és megmenti a fogvatartott nők életét.

Mira Sorvino 1996-ban nyerte el a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar díjat, Donald Sutherland pedig Oscar-életműdíjat pályafutásának elismeréséül tavaly év végén az Amerikai Filmakadémiától.

 

A háború démonjai
Filmbox Premium, Március 9., péntek, 23:45
110 perc, dráma
Nicole Kidman, Jeremy Irvine, Colin Firth, Stellan Skarsgard

A-haboru-demonjaiAz egykori brit katonatiszt, akit hadifogolyként megkínoztak a II. világháború idején egy japán munkatáborban, rájön, hogy kínzója még életben van. A férfi elhatározza, hogy bosszút áll szenvedéseiért.

A megrendítő drámában olyan Oscar díjas művészek is szerepet vállaltak, mint Nicole Kidman – 2003-ban Az órák című filmben nyújtott alakításáért – vagy Colin Firth – 2011-ben A király beszéde című filmben VI. György király megformálásáért.

 

Igazság – A CBS botrány
Filmbox Premium, Március 19., hétfő, 21:00
120 perc, dráma
Cate Blanchett, Robert Redford, Topher Grace, Dennis Quaid

Igazsag-A-CBS-botrany2004-et írunk. A film a CBS televízió- és rádiótársaság munkáját mutatja be, akiket arra használnak fel, hogy a választások idején, rajtuk keresztül gyengítsék meg az akkori elnököt, George W. Bush-t. A hírolvasó Dan Rather és a producer Mary Mapes utolsó napjai elevenednek meg a társaságnál.

A főszerepben két Oscar-díjas: Robert Redford és a kétszeresen kitüntetett Cate Blanchett.

 

Kivonulás
FilmBox Plus, Március 8., csütörtök, 16:05
110 perc, dráma
Juliette Binoche, Liron Levo, Jeanne Moreau

KivonulasMeghal Ana édesapja. A szomorú alkalom kapcsán az asszony találkozik zsidó féltestvérével, Ulival, hogy megismerjék a végrendelet tartalmát. Ana húsz esztendővel ezelőtt vándorolt ki Izraelből, hátrahagyva a tizenéves fejjel világra hozott lányát. Most tudja meg, hogy az apja nem szakította meg a kapcsolatot az unokájával. Ana elhatározza, hogy visszatér Izraelbe és felkutatja a lányát.

Ana szerepében Az angol beteg című filmben nyújtott alakításáért Oscar díjjal jutalmazott Juliette Binoche-t láthatjuk.

 

Monte Walsh: Az utolsó cowboy
Filmbox Family, Március 9., péntek, 21:00
117 perc, dráma, western
Tom Selleck, Isabella Rossellini, Keith Carradine

Monte-Walsh1892. A kocsmák üresek, munka alig van. Monte Walsh az utolsó cowboyok egyike, aki képtelen beletörődni a változásokba. Új típusú emberek szokatlan feltételeket diktálnak, menedzserek születnek és cowboyok halnak meg. Monte számára csak a barátai, Shorty és Chet, valamint kedvese, Martine társasága őrzi a cowboyok fénykorát. Egy nap azonban Shorty ellene fordul és banditának áll.

A filmben Tom Selleck kedvesét Isabella Rossellini játssza, aki a háromszoros Oscar-díjas színésznő, Ingrid Bergman lánya.

 

London Boulevard
Filmbox Extra HD, Március 22., csütörtök, 21:00
103 perc, romantikus dráma
Colin Farrell, Keira Knightley, Ray Winstone

London-BoulevardMitchell épp most szabadul a fegyházból, ahol az utóbbi három évet töltötte. London legrettegettebb emberének tiszteletére rendezett partira a keleti rész összes bűnözője meghívást kapott, ám Mitchell megváltozott a börtönévek alatt. Nem vágyik másra, mint egy tisztességes munkára, ami mellett nem kell aggódnia, hogy visszakerül a rácsok mögé. Sikerül is állást szereznie magának egy gyönyörű és híres színésznő testőreként, ám a londoni alvilág egyik vezetőjének más tervei vannak vele.

Colin Farrell oldalán Keira Knightley tűnik fel, akit 2005-ben a Büszkeség és balítélet legfrissebb változatában nyújtott alakításáért Oscar díjra jelöltek.

  • Megosztás:
    Facebook Google Bookmarks