JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

  • Ha itt a vakáció… itt van a FilmBox Family is

    Vár minket a nyár, és a nyárral egyetemben minden kis és nagy gyerekre szeretettel várnak ... a  FilmBox Family fantasztikusabbnál fantasztikusabb ajánlatai.
    Első lépésként meghívunk benneteket Mandie világába. A szeretett édesapa halála a látszat ellenére pozitív változásokat okozott Mandie Shaw életében. Az édesapja ugyanis nem hagyta teljes mértékben a sorsára. Mandie-re  maradtak apja indián történetei, melyek révén a fiatal lány fantasztikus kalandokat él át, ráadásul találkozik az édesanyjával, akinek a létezéséről fogalma sem volt. Amennyiben kíváncsiak vagytok rá, miféle rejtvényeket kellett megoldania Mandie-nek, feltétlenül nézzétek meg a Mandie és a titkos alagút című filmet. Mandie további kalandjaival a Mandie és az irokézek kincse című filmben találkozhattok, ahol John, a lány nagybátyja azért vág bele egy hosszú utazásba, mivel köti adott szava. Mandie, nagybátyja tiltása ellenére úgy dönt, maga is részt vesz az utazásban, ami sokkal veszélyesebbnek bizonyul, mint ahogy azt a lány kezdetben gondolta volna. Az út végén Mandie egy olyan valakivel találja magát szembe, akivel a legkevésbé sem volt kedve találkoznia.

    A kicsit idősebb gyerkőcöknek szánjuk a három barátnőről szóló megindító történetet. A szeretet háza című filmben Rose-t, Elizabeth-t és Birdie-t (Pam Grier, akit a Jackie Brownért Arany Glóbuszra is jelöltek) arra kérik, hogy segédkezzenek egy roskatag ház rendbehozatalában, amit a későbbiekben el akarnak adni, hogy így szedjék össze a pénzt egy bölcsödére. A ház felújítása során kis híján mindhármuk élete romba dől. Néha azonban mégiscsak megesik, hogy a Beatles "With a Little Help From My Friends" című dalának szavai megerősítést nyernek az életben. Kiderül, ha másoknak segítünk, azzal magunkon is sokkal többet segítünk, mint ahogy azt várni lehetne.
    Július utolsó vasárnapján a kalandok rajongóit szeretnénk meglepni. Szinte lehetetlennek tűnik, hogy H. Ridera Haggard regénye, a Salamon király kincse, az Elveszett Világok műfajának első darabja kis híján 150 éve keletkezett. A regények megfilmesítése mindig is vonzotta a hollywoodi hírességeket. Az első amerikai változatban (1950) Elizabeth Curtis szerepében a hatszoros Oscar-díj jelölt Deborah Kerrt láthatjuk, míg a talán a legismertebb, 1985-ös változatban Richard Chamberlain partnere Sharon Stone volt. A FilmBox Family csatorna mindenkit szeretettel vár Allana Quatermain kalandjainak legújabb filmváltozatával, akit ezúttal Patrick Swayze alakít.

    Tovább...
  • A FilmBox HD-n remek filmeket láthatsz, ráadásul kiemelkedő kép- és hangminőségben

    A következő júliusi vasárnapon este 9 órakor az évszakhoz illően forró szeretettel meghívjuk önöket a Vasárnapi Szenzációk címet viselő filmciklus megtekintésére. Sorozatunk a szereposztást, vagy a forgatókönyvet tekintve nemcsak tipikus hollywood-i produkciókat tartalmaz, mégis biztosra vehetjük, hogy az összefoglaló címben olvasható „szenzáció” szó semmiképp sem indokolatlan.

    Ajánlatunk első alkotása az izraeli Kerítő. A film rendezője, Avi Nesher a legismertebb izraeli rendezők közé számít. A film cselekménye 1968-ban játszódik, Haifában. A Hat Napos Háború sikere óta tíz év telt el, a fiatal ország egén ismét gyülekeznek a viharfelhők. A tizenéves Arik megismerkedik a Holocaustot csodával határos módon túlélő Yankele Bridével, aki kerítő, pontosabban házasságközvetítő. A férfi teljesen új, élmények özönét kínáló világgal ismerteti meg a fiatal srácot. Arik ráadásul ekkortájt ismerkedik meg Tamarával, aki nemrég érkezett Amerikából, A lány eszméi feje tetejére állítják Arik egyelőre még nem túl stabilnak nevezhető világát.

    Rúnar Rúnarsson izlandi rendező már hozzászoktatta a rajongóit ahhoz, hogy filmjei a különböző fesztiválokon sorra nyerik a díjakat. Így volt ez a Két madár című rövidfilmje esetében, és az Oscarra jelölt Az utolsó farm című alkotásánál is. Mi a sorozatunkban Kitörés című, szélesvásznú bemutatkozását tűztük műsorra. A film egy öreg, megkeresett macho portréját tárja elénk, aki felesége halálos betegsége nyomán kezd megváltozni. Ez a filmje is számos díjat és kitüntetést nyert el, többek között a reykjaviki filmfesztivál fődíját.

    Következő filmünk, a Gondolatrendőrség főhőse Joshua Lazarus (Nick Stahl:  Az őrület határán, A hálószoba ajtaja mögött, Terminátor 3) különleges képességekkel rendelkezik: képes mások gondolataiban olvasni. A kormány ezt a képességét bizalmas küldetések során használja fel, megóván ezzel a nemzet  biztonságát. Joshua tisztában van vele, hogy különleges képessége egy halálos betegség következménye, és amennyiben sokat használja e képességét, belehalhat. De vajon tényleg így történik-e? A szintén telepatikus „elhajlással” rendelkező Anne iránt érzett szerelme reményt kínál (Mia Maestro: Frida, Egy motoros naplója, Alkony). Josh a barátnője, Kira segítségével (az Oscar-díjról és a Nyomulj és nyerj-ből ismert Taryn Manning ) próbálja kikúrálni magukat a különleges „adomány” következményeiből, és mindent elkövet a hazugságok nyilvánosságra hozatala érdekében.

    Július utolsó vasárnapján nézőink a Zűrös viszonyok című filmmel ismerhetnek meg, ami nem más, mint egy újabb fantasztikus skandináv alkotás. A dán rendező, Nikolaj Arcel önéletrajzi jegyeket magán viselő komédiája. A film a 30 éves Mads történetét tárja elénk (Thure Lindhardt: Angyalok és démonok), aki hirtelen elkezdi keresni sikeres élete értelmét. Régi barátnőjét lecseréli, belevág a bulizásba, csajozásba.  De vajon boldog lesz-e ettől?

    Amennyiben az eddigi javaslataink nem elégítették volna ki az igényeiket, Ed Solomon Lebegés című filmje során ez mindenképpen bekövetkezik. Manuel Jordan (Billy Bob Thorton), akit egy tini lány meggyilkolásáért ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, elhagyja a börtönt, és lázasan keresi a megváltást a maga számára. Ennek érdekében összebarátkozik egykori áldozatának nővérveé (Holly Hunter), és segítő kezet próbál nyújtani az ismert énekesnő, Sophie (Kirsten Dunst) narkós lányának.

    A júliust igazán királyi módon fejezzük be. II. Henrik király ugyan elsősorban Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János atyjaként vonult be a történelembe,  nélküle nem születtek volna meg a Robin Hood és Ivanhoe történetek. Tény azonban, hogy mindemellett nagyhatalmú uralkodó is volt. Anglia mellett a markában tartotta és irányította Skóciát, Írországot, sőt bizonyos értelemben még Észak-Franciaországot is. Az Oscar-díjas film 1968-ban készült, James Goldman forgatókönyve alapján, és az uralkodó hatalmának alkonyát tárja elénk. Henriket Peter O’Toole, a feleségét, Aquitániai Eleonórát pedig Katherine Hepburn alakítja. 2003-ban Az oroszlán télen címmel elkészült a film remake-je is, melyben a neves elődökkel a szintén ismert Patrick Stewart és Glenn Close kísérli meg felvenni a versenyt.

    Szeretettel várunk mindenkit, aki rajong a történelemért, az intrikákért és a jó filmekért.

    Tovább...
  • Száznegyvenmillió dolláros vámpírok

    Taylor Lautner, Kristen Stewart, Robert Pattinson. Ez a három nagyszerű fiatal színész alkotja az Alkonyat filmek „szentháromságát”. A szerelmes vámpírokról szóló történet, az Alkonyat – Újhold című filmben újabb fordulatot vesz: vérfarkasok bukkanak fel. A Stephenie Meyer könyve alapján készült filmfolyam második része már a nyitó hétvégén hihetetlenül teljesített: több mint 140 000 000 dollárt termelt. A filmtörténet egyik legnagyobb sikere, az Alkonyat- Újhold premiere, március negyedikén vasárnap este 9 órától látható a FilmBoxra Extra műsorán.

    Edward (Robert Pattinson), a vámpír és Bella (Kristen Stewart) boldogságát beárnyékolják a lány tizennyolcadik születésnapján történt események. Edward kénytelen belátni, hogy a szerelme nincs biztonságban mellette. Elhatározza, hogy szakít a lánnyal, és a családjával együtt elköltöznek a városból. A csalódott Bellát a gyerekkori barátja, Jacob (Taylor Lautner) segíti át a nehézségeken. Eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A fiúnak azonban van egy titka, a titokzatos Quileute indián törzs tagja. Kiderül, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok legfőbb ellensége. Ettől kezdve nemcsak Bella, hanem Edward élete is veszélyben van.

    Ujhold1Ujhold2

    Premier:
    Alkonyat – Újhold, 2012. március 04., 21:00, FilmBox Extra

    Tovább...
  • Hitler hétvége a FilmBox Extra 1 műsorán

    Január utolsó hétvégéjén a FilmBox Extra 1 segítségével bepillantást nyerhetünk a XX. század egyik leggyűlöltebb diktátorának életébe. A Hitler - A Sátán felemelkedése című kétrészes tévéfilm segítségével megismerhetjük Adolf Hitler életének titkait január 28-án és 29-én este kilenctől. Főszerepben Robert Carlyle, a BAFTA díjas világhírű brit színész.

    hitler1_1Adolf Hitler az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén született, 1889. április 20-án. A film végigköveti életét gyermekkorától egészen 1934-ig, amikor Németország abszolút uralkodójává vált. Tanúi lehetünk Hitler sikertelen erőfeszítéseinek, hogy nagy művész legyen, frusztráltságának, amint látja, miként hullik szét fogadott hazája az I. világháborúban, elhatározásának, hogy Németországot ismét saját lábára állítja azzal, hogy kihasználja a nemzetet sújtó gazdasági megpróbáltatásokat és a fusztrált népben rejlő antiszemitizmust.

    hitler2_1Láthatjuk 1923-ban bekövetkezett letartóztatását, tanúi lehetünk heves szónoklatának a Mein Kampf-ról. Végigkövethetjük politikai előretörését a nemzeti szocializmus növekvő népszerűségének és a szenilis kancellár, hibás döntésének köszönhetően. Von Hindbenburg (Peter O'Toole) Hitler "semlegesítését" szerette volna elérni azza, hogy egy viszonylag jelentéktelen politikai poszthoz juttatta 1933-ban. Láthatjuk Hitler rövid ideig tartó románcát unokahúgával, Geli Rauballal, valamint hosszabb kapcsolatát Eva Braunnal.

     

    hitler3_1Hitler - A Sátán felemelkedése 1. rész
    - 2012 január 28., 21:00 FilmBox Extra 1.
    Hitler - A Sátán felemelkedése 2. rész
    - 2012 január 29., 21:00 FilmBox Extra 1.

     

    Tovább...
  • Danny DeVito színpadra áll...

    Danny DeVito színpadra áll...
    és közben egy egész hétvégét tölt a FilmBos Plus műsorán!

    Színpadra cseréli a mozivásznat Danny DeVito. A 68 éves színészlegenda persze nem végleg hagy fel a filmekkel, csupán idén tavasszal szórakoztatja majd pár hétig a londoni West End szinházértő közönségét, Neil Simon: A napsugár fiúk című művének főszereplőjeként. A híres komédiából korábban már filmet is készítettek, olyan legendás színészekkel mint Walter Matthau és George Burns. A hírek szerint a darab másik főszereplője a Harry Potter filmekben is feltűnt angol színészlegenda: Richard Griffiths lesz. A FilmBox nézőinek azonban nem kell a brit fővárosig utazniuk azért, hogy találkozhassanak a világ legköpcösebb szupersztárjával. Január 14-én és 15-én ugyanis Danny DeVito hétvége várja a nézőket a FilmBox Plus műsorán.

    MonaJanuár 14-én, szombaton este kilenctől a Dögölj meg, drága Mona! című vígjáték főszereplőjeként láthatjuk Danny DeVito-t! Egy olyan kisvárosban, mint Verplanek, nem igazán történik semmi, a legnagyobb esemény az évenként megrendezett késdobáló verseny. De mégsem nevezhetjük unalmas helynek, hiszen mindenki Yugo gépkocsit használ és a teljes lakosság gyanúsítottja annak a gyilkossági ügynek, melyet a mindenki által zsigerből gyűlölt Mona Dearly ellen követtek el. Az említett rettenetes nőszemély Yugójával a Hudson folyóban landolt, miután szorgos kezek megbuherálták a féket. A cseppet sem egyszerű ügyet Wyatt Rash rendőrfőnök kénytelen felgöngyölíteni. Kiderül, hogy nemcsak Mona az egyetlen rémség a városban. Ott van például Rona, a bővérű pincérnő, aki Mona férjét és fiát is elcsábította, a kissé pszichopata kinézetű Bobby Calzone és menyasszonya, akik komoly lelki sérüléseket szenvedtek Mona terrorja miatt. Sőt az áldozat még a rendőrfőnök helyettesének is megkeserítette az életét. A nyomozás legfőbb kérdése: ki kívánta Mona halálát? A válasz pedig mindig ugyanaz: ki nem?

    OhioJanuár 15-én, vasárnap este kilenctől az Óh, óh, Ohio! című vígjáték kerül adásba. Danny DeVito mellett többek közt olyan sztárokkal, mint Liza Minnelli, Mischa Barton és Parker Posey. Priscilla Chase-nek látszólag mindene megvan: kiváló állása, gyönyörű háza Ohióban és szerető férje, Jack, akivel már tíz éve él házasságban. Bár Priscilla sikeres a munkahelyén, de frigid: 10 év alatt soha nem volt orgazmusa, ami ugyancsak frusztrálja a férjét is. Amikor Priscilla vesz magának egy vibrátort, Jack kapcsolatba kezd egyik tinédzser tanítványával, Kristennel, amelyben visszanyeri önbizalmát, kondizik, lefogy és elkezd jól öltözködni. Priscilla is keresni kezdi a szexuális siker kulcsát, és egy olyan férfi karjaiban köt ki, akire a legkevésbé sem számított.

    Dögölj meg, drága Mona!, Január 14., szombat 21:00, FilmBox Plus ismétlés: január 19,. 23:10 Óh, óh, Ohio!, Január 15. vasárnap, 21:00 FilmBox Plus, ismétlés: január 16., 16:05

    Tovább...
  • Tüzes testek és mámorító dallamok – Táncos Szerdák a FilmBox HD műsorán!

    Lehet lassú, lehet felszabadult, lehet szexi vagy éppen művészi. Ezer meg egy ok miatt táncolhatunk, egy dolog azonban biztos: a FilmBox HD műsorán januártól-február közepéig szerdánként a perzselő ritmusoké és az izaddásig hevülő testeké a főszerep. Tartson velünk és Táncos Szerdák segítségével feledkezzen el a hideg télről.

    Mrs_HendersonJanuár 11-én, szerdán este kilenctől látható a Mrs.Henderson bemutatja című vígjáték a FilmBox HD műsorán, olyan illusztris színészekkel mint: Stephen Frears, Bob Hoskins vagy éppen Judi Dench. London, 1937. A közismertségnek örvendő és tehetős Mrs. Laura Henderson épp most temette el néhai férjét... és most unatkozik. Noha 69 éves, majd kicsattan az egészségtől, tele van ötletekkel. Mrs. Henderson - barátai legnagyobb megrökönyödésére - vesz magának egy színházat, egész pontosan a Soho szívében található Windmillt. A színházigazgatáshoz mit sem ért, ezért alkalmas jelöltet keres a posztra. Így találkozik Vivian Van Damm-mel, aki kisujjában hordozza a színházvilág csínját-bínját, ugyanakkor meglehetősen nehezen tolerálja Mrs. Hendersont, aki hóbortos, provokatív és faragatlan. Kettejük viszontagságos kapcsolata alapjaiban rázza meg a környéket - és a brit színházvilágot. Van Damm kitalálja a "kabarevü"-t, azaz a nonstop szórakoztatást, s a Windmill teltházzal fut... egy darabig, amíg a többi színház nem kezdi el utánozni. Ekkor jön Laura nagy ötlete: meztelen nőket a színpadra! A nő meggyőzőképességének hála Lord Chanberlain, a cenzor engedélyezi a merész újítást, de csak egy feltétellel: a lengén öltözött hölgyek nem mozdulhatnak a színpadon, így művészi értékéket közvetíthetnek. A Windmill-élőképek - azaz különböző díszletek elé állított meztelen nők - óriási sikert aratnak. Ám ahogy megkezdődnek a londoni bombázások, a kormány be akarja záratni a színházat. Mrs. Henderson most sem hagyja magát, s hamarosan az is kiderül, hogy elsősorban miért is vette meg a Windmillt...

    Dirty_Dancing_2Január 18-án, 21:00 órától látható a Dirty Dancing 2 című romantikus film. A 18 éves Katey (Romola Garai) Havannába érkezik, ahol apja a Ford Művek vezetője. A kissé különc lányt mágnesként vonzzák az utcai táncosok, de legfőképpen egy tüzes tekintetű, büszke és céltudatos kubai sráchoz, Javierhez (Diego Luna) vonzódik. Rábeszéli a fiút, hogy tanítsa meg erre a fékevesztett, erotikus táncra, a salsára, és legyen a partnere az országos táncbajnokságon. Rövidesen a színjeles, kitűnő tanuló Katey sutba dobja könyveit és szüleit félrevezetve, éjjel-nappal Javier társaságában igyekszik felfedezni Kuba másik, eddig sosem látott arcát.

    FameJanuár 25-én a Fame - Hírnév című alkotás segítségével este kilnc órától a showbusiness árnyoldalait is megismerhetjük. A filmet Kevin Tancharoen, Britney Spears és Madonna koreográfusa rendezte, aki olyan viléághírű színészekkel dolgozott együtt, mint Kelsey Grammer és Megan Mullally. Az 1980-ban készült, mára klasszikussá vált Oscar-díjas mozi feldolgozásában továbbra is a lenyűgöző zene, a fantasztikus táncok, a remek énekesek és művészek játsszák a főszerepet. Céljuk nem más, mint elérni az álmaikban olyannyira hőn áhított hírnevet. Ebben a rendkívül kiélezett világban minden a versenyszellemről szól, a legfontosabb az odaadás, a szenvedélyesség és a kitartás! Mikor pedig a rengeteg gyakorlás után a diákok kilépnek a szigorú tanárok elé, hogy teszteljék tudásukat, minden kiderül: fényes karrier vagy hatalmas bukás várja őket. De vajon kié lesz végül az áhított hírnév?

    ChicagoFebruár első szerdáján világsztárok uralják a képernyőt. Elsején este kilenctől látható a Chicago című filmmusical, főbb szerepekben Richard Gere, Catherine Zeta-Jones és Renée Zellweger. Chicago, 1929. Gyilkosság. Szenvedély. Hírnév. Szex. És jazz, mindhalálig. A Szeles Város megannyi kalanddal és lehetőséggel kecsegtet. Ez a csábítás elkápráztatja Roxie Hartot, a látszólag ártatlan színésznőt, aki arról álmodozik, hogy az ének és a tánc kimenti őt élete egyhangúságából. Roxie egyetlen vágya, hogy Velma Kelly varietéművésznő dicső nyomdokaiba léphessen. Vágya kicsit másképp teljesül, amikor néhány nagyon elhibázott lépés folytán a sztár és a sztárjelölt is börtönbe kerül gyilkosság vádjával. A Matron Morton börtön felügyelete alatt Roxie találkozik Billy Flynn-nel, a legendás ügyvéddel, aki elvállalja Roxie ügyét, egy nem szerény összegért. Roxie berobban a csúcsra, mentorának nagy bosszúságára. Ám az agyafúrt Miss Kelly is tartogat néhány meglepetést a második felvonásra.

    MAtkasagFebruár nyolcadikán 21:00 órától a Mátkaság és legényélet című romantikus film kerül adásba a FilmBox HD műsorán, a bollywoody sztár Aishwarya Rai főszereplésével. Egy szerény indiai faluban az elszánt Mrs Bakshi úgyy dönt, hogy férjet talál mind a négy gyönyörű lányának. Az okos és keményfejű Lalita azonban kijelenti, hogy kizárólag szerelemből hajlandó férjhez menni, édesanyja legnagyobb megdöbbenésére. Lalita találkozik a gazdag amerikai Will Darcyval és azonnal szikrázni kezd köztük a levegő. De szerelem ez, vagy gyűlölet? Lalita egy arrogáns kaliforniai sznobnak látja Darcyt, míg ő, a faluszépe, Darcy szerint nem tud semmit a világról. De a végzet ellen nem tehetnek semmit: a képzelet, a pletyka, a tévedések vígjátéka egyre jobban behálózza őket, míg megtörik a büszkeség, legyőzetik a balítélet és végre győz a szerelem.

    Mrs.Henderson bemutatja, Január 11., szerda, 21:00, FilmBox HD
    Piszkos tánc 2., Január 18. szerda, 21:00 FilmBox HD
    Fame – Hírnév, Január 25. szerda, 21:00 FilmBox HD
    Chicago, Február 01., szerda 21:00 FilmBox HD
    Mátkaság és legényélet, Február 08., szerda 21:00 FilmBox HD

    Tovább...
  • Januárban Romantikus Szombatok a FilmBox Extra műsorán!

    Szerelemmel a válság ellen!

    Amerika, Franciaország, Mexikó. Az emberek különböznek, az érzések nem: a szerelem mindenhol ugyanazt jelenti. De hogyan lesz két idegenből egy pár New York forgatagában? Győzhet-e a hétköznapok ellen az igaz szerelem a gallok földjén? És mit tehet az ember, ha szívszerelme egy 15. századi baszk hecegnőnek hiszi magát? A FilmBox segítségével januárban megtudhatja a választ, minden szombaton este kilenctől fókuszban a szerelem. Ez a Romantikus Szombat, kizárólag a FilmBox Extra Műsorán. Garantált szórakozás – gondmentesen!

    Szerelem_vegzetenAz év első szomat estéjén, január hetedikén 21:00 órától John Cusack és Kate Beckinsale csábítja a romantika rajongóit a Nagy Alma utcáira, a Szerelem a végzeten című filmmel. Az ünnepi vásárlóktól nyüzsgő forgatagban Jonathant és Sarát összehozza a véletlen, no meg egy pár kötött kesztyű. Két idegen New York utcáin, akik azonnal a kölcsönös vonzalom áldozatául esnek. Együtt töltik az estét Manhattanben kószálva, ám mikor az éj véget ér, úgy válnak el, hogy közös jövőjüket a sorsra bízzák. Ha az ég egymásnak teremtette őket, akkor megtalálják az utat egymás életébe. Ez lenne a terv. Ám lehet, hogy a sors mást akar?

    Szerelem_hazassagJanuár 14-én, 21:00 órától egy romantikus filmvígjáték látható a FilmBox Extra műsorán, Szerelem és házasság címmel. Mary egy bájos, de bajban lévő pékséget üzemeltet, és sürgős anyagi támogatásra van szüksége, különben hamarosan becsukhatja a boltot. Így aztán elhatározza, hogy végre bemutatja a Texasban élő excentrikus családjának pedáns, de mindenre allergiás vőlegényét, Brentet. Abban bízik, hogy tehetős famíliája ellátja őt a szükséges apanázzsal menyegzői ajándék gyanánt. Igen ám, de Brent az indulás előtt lebetegszik, ezért Mary kétségbeesett lépésre szánja el magát: megkeresi jövendőbelijének bajkeverő ikertestvérét, Jake-et, aki történetesen a börtönben csücsül, s miután rávette, hogy játssza el Brentet, no meg persze letette az óvadékot, vele indul el Texasba.

    Mig_az_exemJanuár 21-én, szombaton 21 órától a Míg az exem el nem választ című vígjáték látható a csatorna műsorán. Odette tökéletes esküvőt szeretne lányának, Mathildének, ezért mindent jó előre eltervez: az ülésrendet, a helyszínt, a menüt, a meghívókat… azt szeretné, ha ez a nap feledhetetlen lenne. Az is lesz. Csak nem úgy, ahogyan tervezte. Francois szerelmet vall Mathilde-nek, melyet a lány boldogan fogad, csak egy a bibi: Francois nem a vőlegény, hanem annak legjobb barátja és esküvői tanúja.

    RegresaA hónap utolsó szombat estéjén egy spanyol-mexikói vígjáték és persze latinos hevület várja a FilmBox Extra nézőit, este kilenctől. A Regresa című film főszereplője Maria, akinek munkamániás férje nem akar gyereket vállani. Ezért a nő hipnózis segítségével próbálja feldolgozni érzéseit. Mikor a pszichiáter befejezi a kezelést, Maria nem tér magához a hipnózisból, hanem egy 15. századi baszk hercegnőnek hiszi magát, akinek kezét épp megkérte egy elbűvölő herceg…

    Szerelem a végzeten, Január 07., 21:00, FilmBox Extra, ismétlés 01.11., 18:05 óra
    Love And Mary, Január 14., 21:00, FilmBox Extra, ismétlés 01.15., 6:25 óra
    Míg az exem el nem választ, Január 21., 21:00, FilmBox Extra, ismétlés 01.30., 02:20 óra
    Regresa, Január 28., 21:00, FilmBox Extra

    A FilmBox csatornák

    A FilmBox csatornák kínálatában megtalálhatók neves rendezők filmjei, az egész világon nagy népszerűségnek örvendő tévé- és minisorozatok, továbbá sztárok közreműködésével készült, nagy költségvetésű tévés produkciók is. A FilmBox csatornák legnagyobb erősségei közé díjnyertes alkotások, híres hollywoodi filmek valamint európai mozi sikerek tartoznak.

    Az SPI International filmcsatornák finanszírozásával és terjesztésével foglalkozik Kelet-Európában és a világ többi részén, fizetős (pay), alapszintű (basic) rendszerben több platformon. A csatornáink: FilmBox, FilmBox Plus, FilmBox Extra, FilmBox Extra 1, FilmBox Family és FilmBox HD csatornák műholdas- és kábelrendszereken egyaránt nagy sikernek örvendenek.

    A FilmBox, FilmBox Plus, FilmBox Extra, FilmBox Extra 1, FilmBox Family and FilmBox HD csatornák jelenleg Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon érhetők el. Az SPI hamarosan új, full HD csatornákat indít. Ezen kívül csatornák indítását tervezzük Afrikában, Nyugat-Európában és Ázsiában.

    Tovább...
  • A tökéletes természet – tökéletes minőségben!

    Földszerda a FilmBox HD műsorán!

    Home

    Különleges dokumentumfilm sorozattal köszönti a decembert a FilmBox HD! A csatorna szerdánként a körülöttünk élő, lélegző természetre és Földünk megóvására koncentrál. A FilmBox HD műsorán a kompromisszumot nem ismerő tökéletes minőség, szigorúan válogatott tartalommal egészül ki. A nap 24 órájában mozi sikerek, kultfilmek, első osztályú dokumentumfilmek és nívós sorozatok váltják egymást reklámok nélkül, magyarul. Tűéles kép, lenyűgöző hang, korlátlan szórakozás!

    Földszerda - Természetesen tökéletes

    December hetedikétől öt héten át minden szerdán, este fél nyolctól, lenyűgöző dokumentumfilmek várják a FilmBox HD műsorán. Lélegzetelállító képek - lélegzetelállító minőségben, világhírű alkotóktól: ez a Földszerda. Természetesen tökéletes.
    December 07., 19:30 Otthonunk – A Földünk a magasból című sikerkönyv francia alkotója, most a világ 50 csodálatos pontjára kalauzol el minket, hihetetlen képek segítségével.
    December 14., 19:30 Állati szerelmek – Hogyan udvarolnak a delfinek? Mivel csábítja el párját egy medve? Járja be a földet és ismerje meg az állati szerelem titkait.
    December 21., 19:30 Vándormadarak – Kövesse Ön is a vándormadarak útját Észak-Amerikából az Északi-sark felé. Lenyűgöző légi felvételek, veszély és sohasem látott képek a vadludak, gólyák és darumadarak életéből.
    December 28., 19:30 A Szahara átfutása – A Matt Damon közreműködésével készült lebilincselő dokumentumfilm egy páratlan sporteseményről mesél: 2006-ban három férfi elhatározta, hogy átfutja a Szaharát. A dokumentumfilm segítségével nyomon követhetjük őket és bepillanthatunk Afrika titkaiba is.
    Január 04., 19:30 Kék mélység – A világhírű brit természettudós, David Attenborough filmjében megismerheti a tengerek és óceánok titokzatos mélyét.
    December hetedikétől öt héten át minden szerdán, este fél nyolctól, lenyűgöző dokumentumfilmek várják a FilmBox HD műsorán. Lélegzetelállító képek - lélegzetelállító minőségben, világhírű alkotóktól: ez a Földszerda. Természetesen tökéletes.
    December 07., 19:30 Otthonunk – A Földünk a magasból című sikerkönyv francia alkotója, most a világ 50 csodálatos pontjára kalauzol el minket, hihetetlen képek segítségével.
    December 14., 19:30 Állati szerelmek – Hogyan udvarolnak a delfinek? Mivel csábítja el párját egy medve? Járja be a földet és ismerje meg az állati szerelem titkait.
    December 21., 19:30 Vándormadarak – Kövesse Ön is a vándormadarak útját Észak-Amerikából az Északi-sark felé. Lenyűgöző légi felvételek, veszély és sohasem látott képek a vadludak, gólyák és darumadarak életéből.
    December 28., 19:30 A Szahara átfutása – A Matt Damon közreműködésével készült lebilincselő dokumentumfilm egy páratlan sporteseményről mesél: 2006-ban három férfi elhatározta, hogy átfutja a Szaharát. A dokumentumfilm segítségével nyomon követhetjük őket és bepillanthatunk Afrika titkaiba is.
    Január 04., 19:30 Kék mélység – A világhírű brit természettudós, David Attenborough filmjében megismerheti a tengerek és óceánok titokzatos mélyét.
    FilmBox HD – a minőség.

    Tovább...
  • FILMBOXmas– Töltse az ünnepeket világsztárokkal!

    200 film, 4 prémium csatorna, 72 órán keresztül ingyen! Ezzel készül a FilmBox az idei karácsonyra.
    Taxi 3, Félelem nélkül: II. János Pál, Asterix az olimpián, Leszámolás Tokióban, Tapló Télapó, Match point, Alkonyat, CHE - az ARGENTÍN, Superhero – csupán néhány cím a hatalmas kínálatból. Kell-e ennél jobb ajándék a fa alá?

    December 24-26. között a FilmBox prémiumcsatornái ingyenesen foghatók! A FILMBOXmas akció keretein belül világsztárok, mozisikerek, megasorozatok várnak mindenkit – kódolatlanul, 72 órán át az ünnepek alatt! Az akcióban a FilmBox család négy prémium csatornája vesz részt:

    FilmBox HD – Színtiszta tökéletesség.
    A FilmBox HD műsorán a legnagyobb kasszasikerek és igazi filmlegendák váltják egymást lenyűgöző kép- és hangminőségben.

    FilmBox Family – Együtt a család!
    A FilmBox Family az egész családnak kínál közös, erőszakmentes kikapcsolódást, egészestés rajz-, mozi- és animációs filmek, valamint sorozatok segítségével.

    FilmBox Extra és FilmBox Extra 1– Mozi ínyenceknek.
    Hihetetlen választék, különleges alkotók, legendás színészek. A Filmbox Extra a legkényesebb ízlést is kielégíti.

    Kóstoljon bele Ön is, most 72 órán keresztül ingyenesen.

    Emma

    Tovább...
  • Moziba kerül a Malick remekmű!

    Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O’Brien (a kétszeres Oscar®-díjas Sean Penn), a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához (Jessica Chastain) és szigorú édesapjához (a kétszeres Oscar®-jelölt Brad Pitt) fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.
    Terrence Malick, a Sivár vidék, a Mennyei napok, Az őrület határán és Az új világ legendás rendezője ismét utánozhatatlan hangulatú, elképesztő látványvilággal rendelkező filmet forgatott, amely minden eddigi munkájánál személyesebb és titokzatosabb, egyben átfogóbb is, ugyanis a direktor nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy a hit, a család és az evolúció oldaláról egyaránt feltárja az élet eredetét. Egyedülálló és monumentális munkája idén elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Pálmát.
    Az impozáns filmet 2011. december 15-én mutatja be a Corner Film és az SPI International, méghozzá nem csupán hagyományos 35mm-es, hanem a rendező által jóváhagyott DCP-formátumú kópián is.
    Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O’Brien (a kétszeres Oscar®-díjas Sean Penn), a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához (Jessica Chastain) és szigorú édesapjához (a kétszeres Oscar®-jelölt Brad Pitt) fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.
    Terrence Malick, a Sivár vidék, a Mennyei napok, Az őrület határán és Az új világ legendás rendezője ismét utánozhatatlan hangulatú, elképesztő látványvilággal rendelkező filmet forgatott, amely minden eddigi munkájánál személyesebb és titokzatosabb, egyben átfogóbb is, ugyanis a direktor nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy a hit, a család és az evolúció oldaláról egyaránt feltárja az élet eredetét. Egyedülálló és monumentális munkája idén elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Pálmát.
    Az impozáns filmet 2011. december 15-én mutatja be a Corner Film és az SPI International, méghozzá nem csupán hagyományos 35mm-es, hanem a rendező által jóváhagyott DCP-formátumú kópián is.
    the_tree_of_life

    Tovább...