JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

  • Megszületett a Nagy Filmnézési Felmérés eredménye

    Otthon szeretünk filmet nézni és szeretjük a sorozatokat

     


    Inkább otthon nézünk filmet, a történet alapján választunk, és a kor előrehaladtával kevésbé szeretjük a sorozatokat. Többek között ezek is kiderülnek a FilmBox Nagy Filmnézési Szokások Kutatásából, ahol 1360 fő válaszolt a témához kapcsolódó kérdésekre. Számos meglepő eredmény született.

    Úgy tűnik, legjobban a vígjátékot, az akciófilmet és a horrorfilmet kedveljük – derül ki a FilmBox Nagy Filmnézési Szokások Felméréséből.  A sci-fi szintén népszerű, a rajzfilm pedig még a romantikus filmet is lehagyja. A történelmi/társadalmi témájú filmeket kevésbé nézzük szívesen, a művészfilm pedig, úgy tűnik, még kevesebb nézőt vonz. A megkérdezettek közel 26%-a bárkivel szívesen néz filmet, szinte ugyanennyien azonban inkább az egyedüllétet választják. Mintegy 22% a partnerét részesíti előnyben, a barátok és a család azonban csak 13,8%-al illetve 12,7%-al van jelen.

    Nem szeretünk moziba járni?

    Meglepő, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége, több mint 73% legszívesebben otthon néz filmet, és mindössze alig több mint 10% szeret leginkább moziban nézni egy történetet. Közel 14 % bárhol, alig több mint 2% legszívesebben barátoknál teszi ugyanezt, érdekes adat, hogy a filmfesztiválokat mindössze 0,1% jelölte, mint legkedveltebb helyszínt a filmnézésre. Filmet vagy sorozatot kedvelünk inkább? A válaszadók közel 60%-ánál nincs különbség, mindkettőt egyformán szereti. A sorozatok növekvő népszerűségét mutatja, hogy 27,8% jobban szereti a több epizódos történeteket, mint a filmeket, 13,9 % pedig inkább filmpárti.

    A történet a lényeg

    Hogy mitől jó egy film? Úgy tűnik, a törtnet az, ami alapján megítélünk egy alkotást, legalábbis a válaszadók 55,5% gondolja így. Közel 17% inkább a mondanivaló alapján tart jónak vagy éppen kevésbé jónak egy filmet, míg mintegy 13% a szokatlan, meglepő alkotásokat preferálja. Az izgalmas képi világ és a jó színészek kb. 7-7 % szerint determinálnak egy alkotást. Hogy a történet valójában mennyire fontos, azt az is mutatja, hogy több mint 50% éppen emiatt néz meg egy filmet. Kevéssel több mint 40% spontán módon, az aktuális kedve szerint választ. A kapott díjak, a „mindenki erről beszél faktor” és a szereposztás elenyésző döntésünk során. Azonban az mégis fontos, hogy a barátok, ismerősök mit mondanak, 35% ajánlás útján kap kedvet egy filmhez, közel ugyanennyien műsorújságokat, portálokat böngészve, ezt követik kissé lemaradva a beharangozók, és mindössze alig több mint 1 % dönt plakátok alapján.

    Sokszor vagyunk úgy egy filmmel, hogy elkezdjük nézni, nem tetszik, de mégis „végigszenvedjük” valamiért. A megkérdezettek 56,3%-a bármikor abbahagy egy filmet, 43,7% viszont valóban végignézi, még ha nem is érdekli.

     

     

    A kor és a nem függvényében, ahogy sok minden más, így a filmnézési szokások is változnak. A kutatásból kiderül például, hogy korral egyre inkább a családdal szeretünk filmet nézni, a mondanivaló egy film kiválasztásánál egyre fontosabb, életkorunkkal együtt azonban a sorozatok iránti lelkesedés csökken, és az ismerősök, barátok ajánlása is kevésbé mérvadó, a műsorújságok, portálok viszont annál inkább. Az is látható, hogy éveink számának növekedésével kevésbé nézünk végig egy filmet, ha nem tetszik. A nők persze romantikusabbak, és jobban szeretnek családdal filmezni, fontosabb számukra a mondanivaló, míg a férfiaknak inkább a képi világ számít. Ami pedig nagyon meglepő, hogy úgy tűnik, a férfiak azok, akik jobban szeretik a sorozatokat, nem a nők.

    Az online kutatás 2013. áprilisában készült 1360 fős mintán a Survey Monkey rendszerének használatával. A válaszadók 67,1%-a férfi, 32,9%-a nő volt, 17,5% 18 év alatti, 51,4% 19-29 év között, 19,8% 30-39 között, 7,8% 40-49 között, 3,5% 50 év fölött.

    Tovább...
  • Rendkívüli asszonyok és ördögi polgármester vár áprilisban FilmBox HD csatorna nézőire.

    Rendkívüli asszonyok és ördögi polgármester vár áprilisban  FilmBox HD csatorna nézőire.

    logo filmbox hd


    A FilmBox HD csatorna minden bizonnyal kielégíti Shirley MacLane rajongóit (Acélmagnóliák, Becéző szavak, Képeslapok a szakadékból). Rájuk gondoltunk, amikor két új, rendkívüli ajánlatunkat előkészítettük.

    coco-001Az első egy egészen fantasztikus, két részes mini sorozat, a Coco Chanel.  A film sztorija egyrészt magában foglalja a legendás divattervező asszony munkásságának első éveit, majd ezt követően a legdicsőségesebb, lenyűgöző időszakot is. Shirley MacLaine fantasztikusan tárja elénk a nagy Coco Chaneléletének záró időszakát, míg a fiatal Cocót Barbora Bobulowa játssza meggyőző módon. A lenyűgöző jelmezeket Pierre–Ives Gayraud tervezte (Parfúm, Szerelmes Párizs, Indokina),  aki a film forgatása során szorosan együttműködött a Chanel divatházzal. Fantasztikus filmmel, lenyűgöző díszletekkel, csodálatos szépségű jelmezekkel és rendkívül meggyőző színészi játékkal van dolgunk – mindez felejthetetlen atmoszférát teremt. Megjelenik előttünk a kor, melyben Coco Chael élt.

    Hasonlóan energikus hősnővel találkozhatnak következő ajánlatunkban is. Mary Kay Ash (Shirley MacLaine) az egyik legismertebb amerikai kozmetikai cég alapítója volt. A rendkívüli asszony három gyermek édesanyjaként döntött úgy, hogy elválik, és munkát vállal. Nehezen tudta feldogozni azt a tényt, hogy a társadalom a férfiakat, végzettségüktől függetlenül minden helyzetben favorizálja. Amikor Ash nyugdíjba vonult, úgy döntött, könyvet ír. Így született meg a Mary Kay Cosmetics. A harc azonban ezzel még nem ért véget. A legkomolyabb ellenfelének Jinger Heath, a BeautiControl tulajdonosának felesége bizonyul. Kettejük versengéséről szól a Mary Kay története.

    krolowa-margot-001Az eddig bemutatott hölgyek rengeteg jót hoztak mások életébe. A soron következők ennek éppen az ellentétét testesítik meg. Margot királynőt fanatikus katolicizmusa egyáltalán nem zavarta abban, hogy számos férfival kikezdjen. Házasságának az lett volna a célja, hogy lezárja a katolikusok és protestánsok között folyó háborút, ami azonban Franciaország történelmének legnagyobb vérontásához vezetett. A Margo királynő című kultuszfilmet április 17-én szerdán 21 órakor mutatjuk be. Olyan film ez, amit sokáig nem fognak elfelejteni. A főszerepben a szépséges Isabelle Adjanit láthatjuk. A film számos díjat nyert Európában, többek között a zsűri díját a Cannes-i filmfesztiválon, és Oscar-díjra is jelölték.

    Boss s2Előfordul, hogy néha még a legerősebb asszonyok is marionett-bábúvá lesznek egy férfi kezében. Ha egy olyan ördögi és lélektelen polgármesterre találnak, mint amilyen Tom Kane' (Kelsey Grammer), akkor a sorsuk eldőlt. Egyetlen asszony, egyetlen férfi, sőt még a reá lesújtó halálos betegség sem lesz képes arra, hogy visszatartsa a cél elérésére való törekvéstől – a hatalom megtartásától abban a birodalomban, amelyet önmaga teremtett, és amelynek a neve Chicago.  A FilmBox HD április 18-tól csütörtökönként 22.30-kor mindenkit szeretettel meghív a remek amerikai sorozat, a  Boss megtekintésére. Ha szeretik a politikát, a cselszövéseket és a kíméletlen játékot, akkor ezt a sorozatot önöknek találták ki. 

    logo filmbox family

     

    Áprilisban remek családi mozikat láthatnak a FilmBox Family csatornán

    A FilmBox Family Prémium csomagja ismét remek ajánlatokkal áll elő a családok számára. Áprilisban mindenkit szeretettel várunk a Békavári uraság című kultikus rajzfilmre. A vízi patkány, a vakond, a borz, a vidra és nem utolsósorban az éretlen őrült alak, Békavári uraság kalandjaira a mai szülők minden bizonnyal jól emlékeznek még a saját gyermekkorukból. itt a lehetőség, hogy a mesesorozat összekapcsolja a tévé elé leülő nemzedékeket.

    Szintén roppant érdekesnek ígérkezik a Kincsvadászat című norvég minisorozat. A Szent Grált sokan keresték – eredménytelenül. Ezúttal négy tini vág neki a veszélyes útnak. Nagypapájuk nyomában indulnak el, rejtvényeket oldanak meg, kódokat törnek fel. Veszélyes utazásuk során megismerkednek a középkori Európa titokzatos arculatával, és felfedezik, mit jelent a bizonytalanság, a szerelem, a hit és a veszély. A kamaszok még az életüket is kockára teszik annak érdekében, hogy megtalálják a világ egyik legendás kincsét.

    Tovább...
  • A FilmBox Extra és a FilmBox HD csatornán már áprilisban indul a Boss második évada

    Boss s2A Chicago életét irányító politikusok többször is bebizonyították, hogy a város színes névjegyét jelentő bűnözők, mint például Al Capone vagy John Dilinger, sokat tanulhattak volna tőlük. A háttérben zajló bűncselekmények, a korrupció és a kenőpénz jelenléte, ami folytonosan ott van a városatyák munkája mögött, szervesen hozzátartozott a Szeles Város életéhez.

    A sorozat főhőse, Tom Kane, a politikusok egyike. Évek hosszú során át beszőtte a várost láthatatlan pókhálójával. Semmi elől sem hátrál meg. Mindenáron meg akarja tartani a hatalmát. Ha a kenőpénz és a zsarolás nem bizonyul egésznek, akadnak más módszerei is.

    A második évad során Kane polgármester attól sem retten vissza, hogy politikai pozíciója megmentése érdekében beáldozza a lányát. Ellenségeinek listája villámgyorsan növekszik, megbízható tanácsadóinak száma ugyanakkor rémisztő tempóban olvad. A legveszélyesebb ellenséget azonban önmaga jelenti magára nézve, pontosabban a betegsége, ami kapcsán elveszti kapcsolatát a valósággal.

    Orvosnője közölte vele, hogy legjobb napjai visszavonhatatlanul elmúltak, Kane azonban mégis szüntelenül projektjei megvalósításán fáradozik. Az O’Hare repülőtér korszerűsítésre szorul. A másik terv a Lennox Gardens szegénynegyed lebontása – a negyedet afro-amerikaiak lakják, akik életét a kábítószer kereskedők tartják kezükben.

    A második évadban több új szereplő is megjelenik. Mona Fredericks képviselő (Sanaa Lathan, Blade: az Örök Vadász) Lennox Gardensben nevelkedett. Ő az egyetlen ember, aki talán képes meggyőzni a negyed lakóit arról, hogy a költözésnek van értelme, és így hozzá tud járulni a polgármester tervének megvalósításához. Nem ez azonban az egyetlen ok, ami miatt Kane azt szeretné, hogy az asszony foglalja el Ezra Stone helyét. Ezra egészen a halála pillanatáig a polgármester jobb keze volt. Halálára az első évad utolsó epizódjában következik be. A hallucinációk azonban azt eredményezik, hogy nem tűnt el Tom életéből. Kell azonban valaki, aki fizikailag helyettesíti. Mona felbukkanásáig Ezra helyettese a fiatal és ambiciózus Ian Todd lesz (Jonathan Groffm akit a „Sztárok leszünk!” című sorozatból ismerünk). Nem rendelkezik ugyan jelentősebb politikai tapasztalatokkal, mégis azonnal felfogja, mi a fontos Kane számára, miféle szándékok mozgatják. És minden módszer alkalmas arra, hogy ezek a szándékok megvalósuljanak. A polgármesterhez hasonlóan az ő életében is lappang egy sötét titok.

    A polgármester intrikák sorát szövi, és közben nem számol sem a munkatársaival, sem a családjával. Még a hozzá közel álló személyek számára is képes csapdát állítani. Azok pedig légyként pottyannak a hálójába. ki az, akit felfal, és ki ússza meg élve? A választ szerdánként megtalálják a FilmBox Extra 1. csatornán (21.00), illetve csütörtökönként a FilmBox HD-n (22.30).

    Tovább...
  • A FilmBox Live már az LG Smart televíziókon is Márciustól az LG Smart televízióin is elérhetőek a FilmBox Live válogatott filmjei

    2013. március 1-től a FilmBox mind a hat csatornája, a FilmBox, FilmBox Plus, FilmBox Family, FilmBox Extra, FilmBox Extra 1, FilmBox HD is elérhető az LG Smart TV tulajdonosok számára. A FilmBox Live olyan filmeket kínál, mint a Donald Trump: Az Ingatlanmogul és Médiakirály; Rolling Stones Scorsese szemével; Én, Pán Péter; Lady Chatterly, valamint március 6-án debütál a különleges szórakozást ígérő Rúzs és Vér című sorozat.

    Az LG Smart TV-ken közvetlenül érhetők el olyan internetes tartalmak, amelyek felülete kifejezetten a TV képernyőjéhez lett igazítva. Ezeken a Prémium tartalmakon felül már több száz alkalmazás közül is válogathatunk. A Smart felületen történő navigálás pedig egyszerűen gyerekjáték az LG által fejlesztett Magic Remote mozgásérzékelős távirányítónak köszönhetően. A gyártó Smart TV-i — az okostelefonokhoz hasonlóan — közösségi hálózati szolgáltatásokat is kínálnak a Social Center alkalmazáson keresztül.

    LG-Premium

    Tovább...
  • FILMBOXmas – Kódolatlan prémium csatornák karácsonykor!

    SPI-Intl-logo FilmBox-logo

     

    200 film, 4 prémium csatorna, 72 órán keresztül ingyen! Ezzel kíván Boldog Karácsonyt a FilmBox.

    P.S I love you, Alkonyat – Újhold, Egy tiszta nő... és mindez csak ízelítő a kínálatból.

     

    December 24-26. között a FilmBox prémiumcsatornái ingyenesen foghatóak, ezzel pedig közel 200 film várja a nézőket, a legkülönbözőbb műfajban. A FilmBox HD-n, ahogy a neve is mutatja, HD minőségben mozisikerek, világsztárok láthatóak, a FilmBox Family közös családi élményt kínál egészestés rajz-, mozi- és animációs filmek, valamint sorozatok segítségével. A FilmBox Extra és FilmBox Extra 1 pedig a válogatósok számára is izgalmas élményeket biztosít.

     

    A filmek között számos premiert is láthatnak a nézők:

     

    Az Újra együtt most először, a Filmbox HD-n kerül bemutatásra, december 24-én, 14.40-kor. – A Wolders-Frobisher család tagjai nem voltak egy fedél alatt, mióta a szülők bő hét évvel ezelőtt összeházasodtak. A karácsonykor esedékes össznépi találka tehát jó alkalom lenne az ünneplésre, ha a nehézfejű família tagjai képesek lennének elviselni egymást. Márpedig ez lehetetlen. És a dolgok csak rosszabbra fordulnak, mikor váratlanul beállít egy ex-barát, a tévé be nem jelentett közvetítéssel sokkolja az összegyűlteket, ráadásul egy sötét családi titokra is fény derül.

    News-image1 

    A Három hét, három gyermek a Filmbox Family csatornán látható, december 26-án 20.25-kor. – A húszas évei közepén járó Jennifer Mills szótárában nem létezik olyan szó, hogy „elkötelezettség”. Mindenféle felelősség alól kibújva, hosszú távú tervek nélkül éli gondtalan mindennapjait, nem úgy, mint nővére, Mandy, aki egészen fiatalon ment férjhez, és három gyönyörű gyermeknek adott életet. Mandy és Jennifer édesanyja, Kathryn úgy véli, Jennifer csak azért menekül az elkötelezettség elől, mert fél a családalapítástól, és az ezzel járó kötöttségektől, ezért elhatározza, hogy anyai gyorstalpalóban részesíti a lányt.

    News-image-2 

    A két nap során ezeken kívül még számos premier látható, valamint további karácsonyi és más témájú, szórakoztató mozik. Lesz itt P.S I love you, Alkonyat – Újhold, Egy tiszta nő, El camino: Az út, Match Point, Johanna nőpápa, és még sorolhatnánk.

     

    FILMBOXmas– Karácsony a köbön, csak a FilmBox csatornáin!

    Az promóció az alábbi szolgáltatóknál lesz elérhető:

    UPC
    T-Home
    PR-Telecom Zrt.
    Szarvasi Általános Informatikai Kft.
    Com.Unique Kft.
    Dielnet Kft.
    Röszkei KTV Kft.
    Pick-Up Kft. 
    IP Park Távközlési Szolgáltató Kft.
    Celldömölki Kábeltelevízió Kft.
    PARISAT KFT.

     

    Tovább...
  • A FilmBox HD decemberi ajánlata a legmagasabb színvonalú szórakoztatás megtestesülése

    logo filmbox hd

     

    l bad-santaEbben az évben a Mikulás nem fog ajándékokat hozni. Willie (Billy Bob Thorton) méltatlan célokra használja fel a jóságos, szakállas öreg álcáját. Vajon a „Tapló télapó” elkerüli-e a büntetést?

     

     

     

     

    l men-who-stare-at-the-goatsGeorge Clooney, Ewan Mcgregor, Jeff Bridges és Kevin Spacey neve világszínvonalú filmet garantál. A „Kecskebűvölők” című abszurd komédia az amerikai hadseregben tapasztalható sajátos szokásokról szól.

     

    Az elmúlt évszázad 80-as éveiben Miamiban minden megváltozott. Mi volt mindennek az oka? Megtudhatjuk a „Kokain cowboyok” című filmből.

     

    l chloeA szépséges és vonzó Chloét (Amanda Seyfried) megláthatjuk Liam Neeson és Julianne Moore oldalán egy érdekes erotikus thrillerben.

     

    A FilmBox HD nem feledkezett meg a sorozatokról sem. Elisabeth Gaskell regénye alapján készült a „Cranford. Egy orvos élete” című sorozat, Judi Dench-csel („M”) és Imelda  Stantonnel (Harry Potter), ami a viktoriánus korba viszi el a nézőket. Utolsó ajánlatunk pedig négy kanadai orvosról szól, a címe: ,,Szív és más bajok”

     

     

    Oliver-TwistA FilmBox Family egy minisorozatra invitálja a nézőket. A sorozat Charles Dickens Twist Oliver című regénye alapján készült, főszereplője Keira Knightly (Csillagok háborúja, A Karib tenger kalózai, Anna Karenina).

     

     

     

     

     

    Tovább...
  • December FilmBox

    FilmBox

    Królowa śniegu„Reggie imája”, „Szezonon kívül”, „A világ legszebb ajándéka”, „karácsonyi szerelem”, „Hókirálynő”,”karácsonyi történet”, „Ünnepi utazás”, „Kedves Mikulás!”, „Karácsonyi ének” – íme, a FilmBox ajánlatai, amelyek révén minden decemberi, szombati és vasárnapi reggelen bevezeti an nézőket az ünnep hóval, varázslattal és reménnyel teli légkörébe.

    A mágikus hangulat kiterjed a hétfői SPInka adás-sávra is, azaz minden decemberi hétfőre, este 21,15 után.

    IluzjonistaAz első SPinka film az Oscar-díjra is jelölt „Az illuzionista”. Bécsbe érkezik a zseniális, titkok felhőjével övezett mágus, Eisenheim (Edward Norton).  Bűvészmutatványaival teljes mértékben lenyűgözi Leopold herceget, aki azért képtelen szabadulni a gondolattól, hogy egy csalóval áll szemben. Leopold minden áron le akarja leplezni, és ennek érdekében megjelenik az egyik előadásán, mégpedig szépséges menyasszonya, Sophie (Jessica Biel) társaságában, aki nem más, mint Eisenheim ifjúkori szerelme. A trónörökös felküldi menyasszonyát a színpadra, hogy önként vegyen részt a mágus kísérleteiben.

    Következő hétfői ajánlatunk „Az utolsó légió”. Az utolsó római császár, Augustus Ambrosius (Ben Kinsley) és Aurelius legionista (Colin Firth) segítségével megpróbálja megmenteni a birodalmát.

    Czyja to kochanka?A FilmBoxon belül ne feledkezzünk meg a szombati „Hétvégi Sikerek” sávról sem. A „Topmodell a barátnőm” remek komédia, Francis Veber rendezésében (Balfácán, Magas szőke férfi felemás cipőben). Christine (Kristen Scott Thomas) és Pierre (Daniel Auteil) házassága egy bizonyos, véletlenül készült fénykép nyomán válságba jutott, A bonyodalmak során felbukkan egy bizonyos parkoló őr is.

    A következő film a „Rekonstrukció”. A film Arany Kamera díjat nyert Cannes-ban. Vajon a szépséges Aimee érdemes volt arra, hogy Alex eldobja érte korábbi társát, Simone-t?

    5 millió dollár vérdíj a Róka néven ismert bosnyák háborús gyilkosért – bizony, ez csábító ajánlat. A „Rókavadászat”-ra tehát elindul három amerikai újságíró (Richard Gere, Jesse Eisenberg, Terrence Howard). a véletlenek azonban úgy hozzák, hogy a Róka indít hajszát a „vadászokkal” szemben.

    Ikrek még soha sem különböztek annyira egymástól, mint „A kicsi szép” című komédia hősei. Rolf (Gary Oldman) és Steve (Mathew McConaughey)  Carol (Kate Beckinsale), Steve feleségének teherbe esése után felújítják a kapcsolataikat. A következményeket azonban senki sem láthatta előre.

    Tovább...
  • Filmbox prémium filmek novemberben

    ChloeA Filmbox Extra első novemberi ajánlata Atom Egoyan filmje, a Chloe, Julianne Moore-ral és Liam Neesonnal a főszerepben.

    A merész, esetenként akár felháborodást is kiváltó szerelmi jeleneteket dizájnos belsők terekben forgatták.

    A Filmbox Extra következő ajánlata az Agora. Ellentmondásos film, ami azt a kérdést veti fel, hogy a tudomány vagy a vallás hordoz-e igazi erkölcsi értékeket. A filmben a szépséges Hypatia szerepét az Oscar-díjas Rachel Weisz alakítja, aki mindenek felett a tudományba lett szerelmes, és ezzel még a legtökéletesebb férfi sem versenyezhet, sőt a saját élete sem jelent ellentételezést.

    London homály borította mellékutcái az alvilág Paradicsomát jelentik. Itt nevelkedett fel Sue, akire végül rámosolygott a sors. Szolgálólányként a gazdag Maud házéba kerül. A két nő által megtestesített két, szélsőséges világ képtelen ellenállni a születő érzéseknek.. És vajon Sue, „A gonosztevő” ismer-e minden titkot, ami a születő érzelem útjában állhat?Imelda Staunton (Vera Drake, Dolores Umbridge a Harry Potterben, A halál jelei)  újabb fantasztikus alakításának lehetnek szemtanúi

    Mad dogA háború halált, megsemmisülést hoz magával, felszínre veti az emberi gyengeségeket. Amikor a következményei gyermekeket érintenek, mindez még megindítóbbá válik. A sérülések időnként meglehetősen szokatlan jelleget öltenek. A „Veszett kutya” brutális történet, afrikai gyerekekről szól, akiket a háború kíméletlen gyilkosokká alakított.

    A Filmbox HD nézői számára novemberben mód nyílik megnézni Steven Soderbergh magával ragadó epikus történetét, a CHE-t, ami a kubai forradalom ikonjáról szól. Che Guevarát Benicio del Toro alakítja bravúrosan. Izgalma játéka, színészi tehetsége remekül képes visszatükrözni a karakter minden árnyalatát, képes megjeleníteni az elnyomással folytatott harc szimbolikus alakját,  a gyilkost és a terroristát, Fidel Castro szívbéli jó baráthát,  a kubai állam egyik legbefolyásosabb személyiségét. A film két részből áll: Che – a forradalom, Che – Bolívia.

    Renee ZellwegerMiért éppen Minnesota?” – kérdezhetné Lucy (Renee Zelwegger), Miami, a luxusautók és a  magas sarkú cipők rajongója, amikor a fagyos Minnesotába veti a sors. Az idő múlásával párhuzamosan ráébred, hogy több melegséggel még életében nem találkozott. Úgy dönt, harcba száll mindazzal, ami eddig fontos volt a számára, és kész mindent feláldozni annak érdekében, hogy ezt a harcot megnyerje.

    Szintén romantikus módon, bár némi iróniával fűszerezve alakul a történelem egyik leghíresebb szerelmespárjának a sorsa. A „Lissi a jégen” című frivol animációs filmben Erzsébet és Ferenc József császár szerelmének útjában nem csak az öreg császárné áll, hanem…egy különös lény is.

    WrestlerKövetkező ajánlatunk „A pankrátor”. Darren Arnofsky filmje a híres Randy Robinson életét mutatja be, akit a világ The Ram néven ismert. A filmet két kategóriában is (legjobb férfi főszeplő, legjobb epizódszereplő) Oscar-díjra jelölték: Amikor Randy (Mickey Rourke) arra kényszerül, hogy egészségügyi okokból lemondjon a sportról, egy élelmiszer boltban vállal munkát, és összeáll Cassidy-vel, az öregedő sztriptíz táncosnővel (Marisa Tomei).  Szeretne családot alapítani, gyökeret ereszteni. A ringet azonban képtelen elfelejteni, és folyton arról álmodozik, hogy egyszer még hallja, amint a tömeg az p nevét kiabálja. Amikor a legnagyobb ellenfele, Ajatollah kihívja, Randy nem sokáig tétovázik: úgy dönt, még egyszer utoljára ringbe száll.

    Az esős novemberi napokon az ausztrál korallzátonyok, veszélyt rejtő amazonasi őserdők, a végtelennek tűnő Góbi sivatag, Sanghaj ipari negyedeinek a látványa minden bizonnyal mindenkinek az utazást juttatja az eszébe.. Az „S.O.S. otthonunk a Föld” arra figyelmeztet minket, hogy talán nincs is olyan sok időnk, hogy a világ összes csodáját szemügyre vegyük, hiszen ezek degradálódása megállíthatatlannak tűnik.

    A Filmbox Family novemberi ajánlati mindenki számára rengeteg élményt, nevetést, egyszóval jó szórakozást kínálnak az egész családnak.

    Eve and the fire horseElső ajánlatunk a Sundance fesztivál különdíjával jutalmazott „Eve és a tüzes ló”.. Sok évvel ezelőtt Kínában hittek abban, hogy a Ló évében született gyerekek szerencsétlenséget hoznak a családra. Az ilyenkor született gyerekeket a rettegéstől vezettetve vízbe fojtották. Eve 1969-ben született.. Lírai története a 70-es években kialakuló, multikulturális Vancouvert mutatja be, benne a lány gyermekkorával, hitével, sok előítélettel.

    November az András-napi jóslások ideje, így a mi műsorunkból sem hiányozhat a mágia. Mindenkit szeretettel várunk a „Balszerencsés boszi” harmadik sorozatára. Harry Potter születése előtt sok évvel is létezett már boszi-akadémia, itt kezdte meg a tanulmányait Mildred Hubble. Mildred jó szándékú kislány, aki azonban mindig előbb gondolkodik, mint cselekszik, és ritkán sikerül neki valami.

    Where is Winky's horseAz András nap után hamarosan jön a Mikulás. A szánját a hagyományoknak megfelelően rénszarvasok húzzák.  A Mikulás társaságéban azonban ott találhatunk egy szépsége fehér paripát, Amerigót is. Amikor azonban a Mikulás az ajándékok elosztásával van elfoglalva, Amerigóval Winky Wing foglalkozik. A kislányt hihetetlenül boldoggá teszi a feladat. Egy napon azonban, a körülmények szerencsétlen egybeeséséből kifolyólag a ló megszökik. „Hova tűnt a Mikulás lova?” Vajon sikerül-e a kislánynak megtalálnia?

    Tovább...
  • A Filmbox novemberi ajánlatai

    A Filmbox novemberi ajánlatai között számos sikeres és népszerű film szerepel.. Ezek a filmek rengeteg Oscar-díjat és Arany Glóbuszt kaptak, nem is beszélve az egyéb díjakról.

    Lost in translationA filmek között ott találjuk a Sophie Coppola rendezte „Elveszett jelentés”-t, benne Bill Murray és Scarlett Johansson fantasztikus alakításával.

    A brit társadalom által annyira kedvelt Diana hercegnő halálát követően Tony Blair miniszterelnök (Michael Sheen) és II. Erzsébet királynő (Helen Mirren, aki Oscar-díjat kapott ezért az alakításáért) életük legnagyobb kihívásával szembesülnek „A királynő” című, rengeteg díjban részesült filmben.

    ChicagoA Broadway-n oly nagy sikert aratott „Chicago” című musical 6 Oscar-díjat mondhat magáénak. A főbb szerepeket Remée Zellwegger, Richard Gere,  Catherine Zeta-Jones és Lucy Liu, továbbá Queen Latifah, John C. Reilly alakítják, akik végigvezetik a nézőt a jazz korszakában élő celebek világán, a botrányok és korrupciós ügyek során.

    Az Oscar-díjra és az Aramy Oroszlán díjra egyaránt jelölt „Fekete dália”ugyanakkor a rendőrség köreiben megnyilvánuló korrupciót tárja elénk. Az eseményeket Hollywood történetének egyik legborzalmasabb gyilkosságának prizmáján keresztül kísérhetjük figyelemmel.

    Paris je taimeKövetkező novemberi ajánlatunk a „Párizs felett az ég”: Elise (Juliette Binoche) és Pierre (Roman Duis) küzdelme az élettel, a betegséggel, a szerelemmel. Mindehhez a Szerelem Városa nyújt fantasztikus hátteret.

    Ebben a hónapban az életről és a romantikáról elsősorban a kérdés fő szakértői mesélnek majd nekünk: a nők.

    Az „Élni valakiért” című filmben Susan rákbeteg, haldokló anya, aki élete utolsó szerelmével találkozik.

    Egy Down-kóros gyermek születése minden család számára nagy kihívást jelent Soron következő hősnőnk, „Jewell” Hillburn (Farah Fawcett) mindent elkövet annak érdekében, hogy boldoggá tegye beteg kislányát.

    A „Csók éjfélkor” két lánytestvér története, akik úgy döntenek, feleséget szereznek az apjuknak, olyat, aki egyben ideális mostohaanyjuk is lesz.

    A szerelmi láz azonban nemcsak a nők sajátossága, erről a Filmbox csatorna nézői maguk is meggyőződhetnek a „Barnie” című filmet nézve.

    Sonny and CherKövetkező novemberi ajánlatunk a „A dicsőség nyomában: Sonny és Cher története”. Ezt a filmet már csak az amerikai show-business leghíresebb párjának dalai miatt is érdemes megnézni.

    A „Sminkháború” című film arról szól, hogy jut fel valaki a csúcsra, és hogy követ el ott mindent, hogy megőrizze a pozícióját. Mary Kay Ash (Shirley MacLaine) a kozmetikai ipar egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt.

    A Filmbox ajánlatának köszönhetően a nézőknek arra is lehetősége nyílik, hogy gyerekeikkel együtt jót mulassanak a képernyő előtt.

    „A kis butus” című film főszereplője elsősorban abban leli örömét, hogy mindenkit halállta rémit. Ő Bloom hercegkisasszony, aki nem máshonnan, mint a ’Winx klubból” ismerünk. Ugyanebbe a sorba tartozik kim is, a „Farkasok nyara” főhőse, aki egy nőstény farkas védelmébe szegül.

    A Rettentő péntek sávban este 11 után vetítjük az alábbi filmeket: „Piranya”, „Testrészek”, „Wolf Creek”, „Valaki más”, „A halál pókhálója”.Ha valaki mindezeket túl akarja élni, gyilkos állatok szeme közé kell nézni, pszichopata gyilkosokkal és természetfeletti erőkkel kell szembesülnie.

    A novemberi szombatokat szórakoztató mini sorozatokkal szeretnénk feldobni.  Ezek közé tartozik Flaubert híres regénye az Arany Glóbuszra jelölt „Bovaryné”, a „Salamon király kincse” című kultuszfilm, a felejthetetlen Patrick swayze-vel a főszerepben.

    Dr ZhivagoBorisz Paszternak híres regényének adaptációjában, a Zsivágó doktorban az orosz értelmiség forradalom alatti sorsával ismerkedhetünk meg. A főszereplők közt ott találjuk Sam Neilt és Keira Knightley-t.

    A Filmbox novemberben is számos híres sorozatot tűz a műsorára. Közöttük találják a neves „Bonanzá”-t. A rendkívül népszerű sorozat létrejöttében komoly szerepet játszott a háború előtt időszak híres lengyel rendezője, Józed Lejtes (Védelmedbe ajánlom, Barbara Radziwillówna, A határ). Újabb kalandokra hív minket Horatio „Hornblower”, akinek a történeteiért rajongott Winston Churchill és maga Ernest Hemingway is. Nem maradnak film nélkül a napóleoni háborúk rajongói sem, nekik ajánljuk Richard Sharpe kalandjait. A címszerepet maga Sean Bean alakítja.

    Tovább...
  • Ősszel megszállja a Filmbox csatornáit a Boss

    Boss

    Szeptember végén a FilmBox Extra 1 és a FilmBox HD csatornáin Csehországban és Szlovákiában először jelenik meg az utóbbi év talán legnagyobb visszhangot kiváltott amerikai sorozata, a Boss. Főszereplője a Chicago teljes politikai gépezetét markában tartó polgármester, Tom Kane (Kelsey Grammer,ait a népszerű Frasier sorozat címszerepéből ismerünk).

    A sorozat alkotói és producerei közé tartozik Gus Van Sant, a híres és elismert rendező (Good Will Hunting, Milk), aki a sorozattal kivívta az amerikai kritikusok elismerését. Kelsey Grammert pedig Kane szerepéért Arany Glóbusz díjjal tüntették ki.

    Nézőink a Boss sorozatot követve közelebbről is betekinthetnek az amerikai politika kulisszái mögé. A sorozat forgatókönyve ugyan fiktív eseményeken alapul, mégis képes bemutatni a nemzetközi demokrácia bölcsőjének tekinthető ország jelenlegi lakóinak legsötétebb arcát. A képmutatás, cinizmus, házasságon belüli csalás, a közvélemény manipulálása, a választók becsapása a chicagói polgármesternek és csapatának legenyhébb bűnei közé tartoznak. A hatalom megőrzése, a soron következő politikai célok elérése érdekében Tom Kane még attól sem riad vissza, hogy megbántsa a hozzá legközelebb állókat, sőt még az egyik barátja megöletésére is megbízást ad. A sorozat népszerűségének kulcsa azonban a már az első részben megjelenő legfontosabb szál: a főhős gyógyíthatatlan betegsége. Tom Kane elindul lefelé a lejtőn, sorban maga után húzva az áldozatokat.

    A hódítani vágyó, despota, ravasz, szó szerint a hullákon előre haladó politikus lojális munkatársak kis csoportjával veszi körül magát. Ezek a munkatársak képesek arra, hogy elvonják a média figyelmét azokról a botrányokról és zavaros esetekről, amelyek árthatnának a főnöküknek. Komoly üzletemberek, fontos szövetségi funkciókért ácsingózó jelöltek keresik térden csúszva Tom Kane kegyeit. A polgármester hatalma határtalannak tűnik. Intrikái végtelen lánccá fonódnak össze. Tom Kane-en azonban egyre gyakrabban lesz úrrá az üldözési mánia, időnként fékezhetetlen agresszió tör ki rajta, és egyre gyakrabban tapasztal magán emlékezetkiesést. Rajta kívül senki sem tudja, hogy mindezek egy halálos betegséget jelentő agyi torzulás első tünetei. Meddig megy el egy politikus annak érdekében, hogy megőrizze a titkát, és megtartsa a hatalmát?

    A „Boss” első évada az amerikai politika legcinikusabb és egyben legvonzóbb oldalát mutatja be. Ilyet még soha sem láttunk a televízióban. Glenn Garvin, Miami Herald

    Tovább...