JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

Egy család háborús évei a FilmBoxon

In-Flanders-Fields-1

2016. június 6. – A FilmBox szinte minden hónapban különleges, európai produkcióban készült sorozatot kínál nézői számára. Júniusban a Háborús évek c. belga drámasorozat kerül vissza a csatorna kínálatába. A 10 részes produkció június 11-én indul a FilmBoxon, és szombatonként, 21 órától követhetjük nyomon a történéseket.

A Genfből származó Boesman család szemszögéből mutatja be az első világháború szörnyűségeit a Háborús évek c. sorozat. A szülők valamint három gyermekük mind a maguk módján próbálják meg túlélni az 1914-1918 közötti időszakot. A középpontban mégis a 15 éves Marie áll, aki gyorsan, négy év alatt válik naiv kamaszból egy kiegyensúlyozott, pozitív hozzáállású, érett nővé.

A háború igazi hatását a család akkor érzi meg igazán, amikor a németek megszállják az otthonukat. Az apa, Philippe nőgyógyászként praktizál és lehetőséget lát arra, hogy német támogatással a Flamand Egyetem professzorává léphessen elő. Az édesanya, Virginie próbálja összetartani a családot, de a háború őket is szétszakítja. Marie-nak két bátyja is van: az idősebbik, Vincent a frontvonalon harcol az álmaiért és elveiért, a kisebbik, Guillaume viszont igyekszik megúszni a besorozást. A végén azonban egyiküknek sem úgy alakul a sorsa, ahogyan szerették volna.

Marie mindeközben arra vágyik, hogy orvos legyen. Álma, hogy másokon segíthessen, azonban csak félig valósul meg, ugyanis nővérként kell dolgoznia a fronton. Végül ez lesz az a hely, ahol megtalálja a módját annak, hogyan építhet ki egy kiegyensúlyozott kapcsolatot családjával és a világgal.

A főszerepet Lize Feryn alakítja, aki később két könyvben is megírta Marie karakterének emlékiratait. A szülők szerepében Wim Opbrouck-ot és Barbara Sarafian-t láthatjuk – a színésznő egyébként a 8 és 1/2 nő c. vígjátékból lehet ismerős a mozirajongók számára. Marie idősebbik testvérét, Vincentet Mattieu Sys, Guillaume-ot pedig Wietse Tanghe személyesíti meg a képernyőn.

A történet főhősét, Mariet Sallai Nóra szólaltatja meg, de a többi szereplő hangja is ismerős lehet a magyar nézőknek. Többek között Andresz Kati, Törköly Levente valamint a Déryné-díjas Dézsy-Szabó Gábor is kölcsönzi hangját a Háborús évek egy-egy karakterének. A szinkront Balog Mihály rendezésében a Balog Mix Stúdió készítette.

A sorozat a belga filmgyártás történetének eddigi legdrágább produkciója. A 10 epizódot két részletben forgatták Belgiumban: az elsőt 2012 őszén, a másodikat pedig 2013 elején, de ez utóbbi féléves munka volt. A zeneszerző, Jef Neve tehetséges zongoristaként tartják számon hazájában, és közismert filmzeneszerző.

A Háborús évek június 11-én kerül adásba a FilmBoxon. Marie és családja történetét ezután szombat esténként, 21 órától követhetjük nyomon.

  • Megosztás:
    Facebook Google Bookmarks