JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
FilmBox a Facebook PLCZSKHUROBGRSTR

Cím Kép Leírás
A Sárkánypecsét rejtélye

Hihetetlen kalandok, nagyszerű színészek és mágia. Egy angol térképészt azzal bíz meg a cár, hogy térképezze fel Oroszország távol-keleti részét. Kínáig tartó hosszú útja során számos elképesztő kalandba keveredik. Harcművész mesterekkel, kínai hercegnőkkel és magával a Sárkány Királlyal is találkozik, és rábukkan a sárkánypecsét titkára is.

A sasok szárnya

Eric Liddell brit nemzetiségű aranyérmes olimpikon, aki Kínában született, és több mint fél életét ott is töltötte misszionáriusként. Liddell többek között arról vált ismertté, hogy az 1924-es olimpián diszkvalifikálták az egyik versenyszámban, mert nem volt hajlandó vasárnap, a nyugalom napján rajthoz állni. Az olimpia után visszatért választott otthonába, Kína azonban ekkor nehéz időszak elé nézett: a Japán Birodalom hódítási törekvései fenyegették az országot.

A SÖTÉTSÉG KORSZAKA

Fiatalok, akik nem találják helyüket a társadalomban, narcisztikus, önimádó egyének, akik nem tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között, elveszett lelkek, akik értelmet keresnek az életüknek, drogok és alkalmi partnerek által vezérelt emberek, akik képtelenek ráncba szedni mindennapjaikat: róluk szól ez a generációs kórképnek is felérő dráma.

A suttogások szigete

Christine Swinton, a családja által elhagyott fiatal lány egy kihalt szigetre utazik, hátha ott megtalálja elveszett édesapját. Itt ismerkedik meg egy rejtélyes férfival, akivel szinte azonnal egymásba szeretnek, csak az a probléma, hogy a férfi semmire sem emlékszik a múltjából, környezete viszont annál inkább, így kénytelen menekülőre fogni. Előbb azonban megígéri Christine-nek, hogy egyszer még visszatér hozzá. Sok-sok év telik el, és Christine még mindig élete nagy és rejtélyes szerelme visszatérésére vár, mikor megismerkedik két kincskereső tinédzserrel, akik nem várt fordulatot hoznak az életében.

A swingkirály

Ez a kendőzetlen dokumentumfilm egy hírhedt manhattani szexklub, a 70-es évek végétől a 80-as évek közepéig üzemelő Plato's Retreat tündökléséről és bukásáról szól, valamint annak egykori vezetőjéről, Larry Levensonról. A film korabeli fotók és filmbejátszások, továbbá a Levenson családtagjai és a klub egykori vendégei által adott interjúk segítségével idézi meg New York egy, azóta kiveszett miliőjét. A 70-es években a Plato's Retreat olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy tulajdonosa egy több városra kiterjedő franchise-ban gondolkodott, de mielőtt foganatosíthatta volna tervét, bajba keveredett az adóhatóságokkal - a klub sorsát végül a 80-as években kitörő AIDS-járvány pecsételte meg.

A SZABADSÁG VÁLASZTÁSA

Ez a 20. század elején játszódó, nagyszabású kosztümös dráma Leonie Gilmour (Emily Mortimer, A leleményes Hugo), a világhíres írónő kontinenseket és kultúrákat átívelő utazásairól mesél egy háborúk sújtotta világban. A félelmet nem ismerő nő az alkotói szabadságot hajszolja, hogy végül a bátorság és a művészi szenvedély szimbólumává váljon. A századforduló Amerikájában járunk. Leonie Gilmour, a fiatal független nő ki akar törni a korabeli nőkre szabott szerepkörből, ami nem sok szabadságot kínálna neki, és elszegődik Nogucsi Jone, a híres japán költő mellé szerkesztőnek. Kettejük között hamarosan szerelem szövődik, ám mikor kiderül, hogy a nő terhes, a férfi azonnal elhagyja őt. Leonie követi a költőt Japánba, ahol magára marad újszülött fiával egy olyan kultúrában, amely még annyi lehetőséget sem kínál a nőknek, mint szülőföldje. Végül aztán ő lesz az, aki az esélyekkel és az előítéletekkel dacolna nem csupán helyt áll, de fiából generációjának egyik legnagyobb művészét neveli ki.

A SZERELEM NYOMBAN

A Chicagóban élő, már-már bántóan kifinomult Eric azért érkezik Patmos szigetére Görögországba, hogy folytassa néhai édesapja küldetését, aki idejekorán eltávozott, miközben Keresztelő Szent János mitikus kupája után nyomozott. Eric ultramodern felszereléssel felvértezve folytatja az ásatást a görög szigeten, és hamarosan meg is találja az ereklyét, igen ám, de a lelőhelyre egy felkapott tavernát építettek, és Katarinának, a tűzről pattant tulajdonosnőnek esze ágában sincs átadni a helyet a régészeknek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a határozott menyecske szinte azonnal elrabolja Eric szívét…

A szürke ember

"A ""Szürke ember"" Amerika hírhedt kannibál sorozatgyilkosa volt. Az első gyilkosságot valószínűleg 1924-ben követte el, az áldozatai pontos száma nem ismert. Albert Fish megnyerő külsejű öregember volt. 1928-ban jelentkezett Edward Budd hirdetésére, aki állást keresett. Miután beférkőzött a tizennyolc éves fiú és a család bizalmába, meglátta, hogy van egy kilencéves kislány is a családban. Felajánlotta, hogy a kis Grace-t elviszi egy babazsúrra. Buddék ekkor látták utoljára élve a lányukat. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi után. Ám csak hat évvel később sikerült elfogni. Még az edzett zsarukat is megdöbbentette a szörnyeteg vallomása."

A táncoló cowboy
Az 1920-as években járunk. Harry Vincent, a fiatal forgatókönyvíró épp most érkezett meg a Hollywoodba. Damon Ira Chance (Bob Hoskins - Roger nyúl a pácban), a befolyásos stúdiófőnök szerződteti őt és mindjárt feladatot is ad neki: találja meg Shorty McAdoo-t, a kiismerhetetlen westernszínészt, a mogul ugyanis azt tervezi, hogy leforgatja minden idők legnagyobb westernfilmjét, és ez McAdoo jelenléte nélkül egyszerűen nem lehetséges. A film egy fiatal vándor útját is nyomon követi, aki 1873 májusában csatlakozik néhány vadászhoz, akik lótolvajok nyomába erednek és végül indiánokkal csapnak össze. Harry Vincent is célba ér, de nem csupán McAdoo-t találja meg, hanem egy olyan történet is felfedez, amely kitűnő alapot kínálhat Chance nagyszabású filmjéhez. Igen ám, de a stúdiófőnököt más, sötét szándékok vezérlik...
A tanúnak meg kell halnia

Victor Sandeman vezető beosztású munkatárs egy vállalatnál, de nagyon rossz helyzetbe került. Minden pénzét elvesztette egy becsődölt üzlet miatt és most menteni akarja, amit lehet. Ám a cég tulajdonosa nem akar belemenni a férfi által szorgalmazott fúzióba ezért, Victor megöli, és balesetnek álcázza a dolgot. Csak az a gond, hogy ügyetlen volt és van egy szemtanú. A nő nem tudja, mit látott, de most már ő is a lassan megőrülő férfi célpontja lesz.

A TEGNAP GYERMEKEI

A második gyermekével várandós Jenny Cole valahol Amerika szívében él férjével és fiával közösen. A nőt meglehetősen élénk álmok kínozzák egy kisvárosról közepén egy hatalmas templommal. Mikor Jane beszámol erről az anyjának, az elővesz néhány rajzot, melyet anno még ő rajzolt gyerekkorában: ezek is ugyanazt a városkát ábrázolják! A két nő lázas kutatómunkába fog, melynek végén kiderül, hogy mindketten egy létező helyről álmodtak: egy Malahide névre hallgató ír kisvárosról. A nő felkerekedik, hogy az óceánt átszelve utánajárjon a rejtélynek, és feltárjon egy olyan életet, amely korábban talán a sajátja volt.

A TITKOK SZIGETE 1
Ez az izgalmas ausztrál kalandfilm-sorozat egy csapat gyerekről szól, akik egyedül maradnak egy távoli szigeten. Eredetileg mindnyájan a szüleikkel érkeztek ide, akik a szigeten található kutatóbázison dolgoznak, aztán mikor egy nap megjelenik egy idegen a fiával, akit azzal bíz rá a többiekre, hogy ,,estére érte jön", majd a kutatóbázis felé veszi az irányt, furcsa dolgok kezdenek el történni, ugyanis nem csak ő nem tér vissza, de senki más sem. Ahogy telnek a napok, a gyerekek rádöbbennek, hogy csak magukra számíthatnak, és mielőbb ki kell deríteniük, mi történt a felnőttekkel, mielőtt teljesen kifogynak a készletekből.
A TITKOK SZIGETE 2

A TITKOK SZIGETE 3

A TITKOK SZIGETE 4

A TITKOK SZIGETE 5

A TITKOK SZIGETE 6

A TITKOK SZIGETE 7

A tökös, a török, az őr meg a nő
Reggio, a fegyőr (Benoît Poelvoorde) minden héten megteszi Moltes (Gérard Lanvin) számait a lottón. Egyszer csak a számok bejöttek, a nyeremény 15 millió. Másnap reggel viszont Reggio eltűnik, mire Moltes megszökik, pedig mindössze 47 nap van hátra büntetéséből. A meglepett Reggiót sikerül nyakon csípnie, aki furcsa történettel áll elő: felesége Afrikába ment, és nála van a nyertes szelvény. Reggio és Moltes Barnako felé veszik útjukat, ám utánuk ered a Török (José Garcia), Moltes esküdt ellensége, illetve az ő testőre, egy acélfogú óriás. Egyikük sem számolt azonban a helyi rebellis tuaregek kapzsiságával.
A végső megoldás: szerelem
2021-et írunk: John (Joaquin Phoenix) válófélben van Elenától (Claire Danes). Hosszú ideje élnek külön. Elenát felkapta a hírnév, nemzetközileg elismert jégkorcsolya-bajnok lett, ügyvédekből, menedzserekből, trénerekből álló stábja veszi körül nap mint nap. Környezetében feszült hangulat uralkodik - John véletlenül rájön az okára: a rengeteg meghívást már képtelenség teljesíteni, ezért Elena helyére hamarosan klónokat állítanak be. Elena rájön, hogyha a biológiai hasonmások felváltják őt, veszélybe kerül az élete.

Oldal 5 / 31