Az Atlantis Leáll
|
|
2025-ben járunk. Az űrsikló-program immáron magánkézben van, és a hajókat űrállomások közötti utaztatásra használják. Az egyik ilyen sikló, az Atlantis egy rutinútja során rendhagyó fényjelenséget észlel, amely előbb a jármű műszereit teszi működésképtelenné, majd váratlanul egy elhagyatott bolygóra teleportálja a legénység nagyját. Az ismeretlen helyen rekedt emberek egymás után haláloznak el furcsábbnál furcsább körülmények között, s gyanítani kezdik, hogy egy nagyobb hatalom gyilkos játékával állnak szemben, de hogy ki és miért űzi ezt velük, arról sejtelmük sincs, márpedig az idő egyre csak fogy…
|
Az Eladólány
|
|
"Mirabelle, az eladólány egy áruház kesztyűspultja mögött dolgozik, és olyasvalamit próbál eladni, ami manapság a kutyának sem kell. Kicsit elveszett, kicsit lerobbant, nagyon szerény, és éppen az az elbűvölő benne, ami nem a sajátja: nem észveszejtően gyönyörű, nem agresszív, nem önimádó. Mégis van benne valami ellenállhatatlan. Magára is vonja a nála jó húsz évvel idősebb, dúsgazdag Ray figyelmét, s ahogy tétován belesodródnak egy kapcsolatba, mindketten azon vesződnek, hogy megfejtsék a szerelem nyelvét. Együttlétük tragikomédiájának egyetemes forrása, hogy a Nő lépten-nyomon félreérti a Férfi gesztusait, megnyilvánulásait és szándékait, és vice versa. Mindketten a szerelem nyelvét beszélik, mégis tolmácsra lenne szükségük...
|
Az élet maga
|
|
Will és Abby egy fiatal New York-i pár. Az ő életüket követhetjük nyomon a bimbózó főiskolai románcuktól kezdve a házasságkötésükön keresztül az első gyermekük születéséig, majd életük további alakulását. A szerelmi történetük, kapcsolatuk évtizedeken és kontinenseken át, New York utcáitól Spanyolországig ível, és generációk egész sorát köti össze. A sors megannyi kihívást tartogat számukra, visszatükröződik az életükben, ahogy az érzelmek hullámvasútján száguldoznak.
|
Az Első Lovag
|
|
Artúr király harcba száll a gonosz Malaganttal, aki megint egy újabb várost akar uralma alá hajtani. E város úrnője, a gyönyörű Guinevere beleszeret uralkodójába, és úgy dönt, feleségül megy hozzá. Ám éppen mikor belépne a királyi vár kapuján, véletlenül összetalálkozik egy ismeretlen nomáddal, Lancelottal. Artúr király meglátja Lancelotban a bátor és becsületes hőst, és a híres Kerekasztal lovagjává teszi. Lancelot azonban csak egyet akar: az áhított nő kezét. És senki sem tudhatja előre, mire képes egy ilyen elsöprő erejű szerelem.
|
Az Emberiség Minisztérium
|
|
"A közeli jövőben kormányaink fogják eldönteni, kik azok, akik feláldozhatók.
|
Az éneklő detektív
|
|
Dan Darkot (Robert Downey Jr.), a jónevű krimiírót egy rémes bőrbetegség sújtja, aminek egyik tünete, hogy elméjében összekeverednek az általa írt gyilkosságok, a múlt emlékei és a betegség okozta hallucinációk. Dan egyszerre kórházi beteg, magabiztos detektív és egy jazzbanda énekese. Mindez nagyon jól hangzana, ha nem fenyegetné a halálos csapda az út végén, amelyen már nem tudja megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól.
|
Az Öldöklés Istene
|
|
"Két tizenegy éves forma srác összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az ""áldozat"" szülei meghívják a ""támadó"" szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szívélyes csacsogásból azonban hamar borotvaéles szituáció lesz, ugyanis kiderül, hogy mind a négy szülő nevetséges elképzelésekkel és groteszk előítéletekkel rendelkezik. Egyikük sem úszhatja meg a küszöbön álló csetepatét."
|
Az Oltalmazó
|
|
A veterán Jim Hanson Arizonában, a mexikói határ mentén él. A férfi nehéz időszakot tudhat maga mögött, nemrég hunyt el ugyanis imádott felesége rákban. Jimet a gyászból két illegális bevándorló zökkenti ki: az anya-fiú párosra véletlenül bukkanó exkatona egy lövöldözésbe keveredik a mexikói kartell tagjaival, mely során egy eltévedt golyó végez az édesanyával. Jim így, ha vonakodva is, de szárnyai alá veszi a fiút, Miguelt, hogy elvigye őt Chicagóban élő rokonaihoz. Ám a kartell legelvetemültebb tagjai továbbra is ott vannak a nyomukban…
|
Az Önjelölt Nyomozónő
|
|
Jane Alexander (Ally Sheedy, A börtönigazgató) élete tökéletesnek mondható: San Franciscóban él szerelmével, Tom O’Donnell-lel (Sean Patrick Flanery, Testvérbosszú), munkájában sikeres, mindenapjai kiegyensúlyozottak. Ám az idillnek egy csapásra vége szakad, mikor Jane szeretett nagynénjét brutálisan meggyilkolják, mi több, a nyomozásra kirendelt Jack Morris detektív (Meat Loaf, Harcosok Klubja) meg van róla győződve, hogy a gyilkos nem más, mint Tom. Jane először nem hisz a rendőrnek, de mikor Tomnak – és vele együtt Jane teljes vagyonának – nyoma vész, a nő kénytelen elfogadni az igazságot, és ő maga veszi üldözőbe a férfit, aki egész életét tönkretette.
|
Az Ördög Összes Embere ⠀
|
|
A terrorellenes háború egy tapasztalt fejvadászát Londonba küldik, hogy likvidáljon egy volt CIA ügynököt. A fejvadásszal és csapatával egy korábbi bajtársuk és annak magánhadserege száll szembe, az akció pedig egy elhúzódó élet-halál harcba torkollik
|
Az Ördög Összes Embere ⠀
|
|
A terrorellenes háború egy tapasztalt fejvadászát Londonba küldik, hogy likvidáljon egy volt CIA ügynököt. A fejvadásszal és csapatával egy korábbi bajtársuk és annak magánhadserege száll szembe, az akció pedig egy elhúzódó élet-halál harcba torkollik
|
Az orosz bárka
|
|
Egy kortárs orosz filmrendező váratlanul a szentpétervári Ermitázsban találja magát, ráadásul a XVII. században. Egy francia diplomata társaságában különböző korszakokba cseppen, és mielőtt a viharos események és a sors csavarai visszaengednék a jelenbe, kísérőjével bepillanthatnak az orosz birodalmat egykor markukban tartó uralkodók életébe. Miközben a két férfi szenvedélyesen vitatja meg a látottakat, az egyetlen beállításban, vágás nélkül felvett, elsöprő erejű jelenetekben cárok és cárnék vonulnak végig. A francia diplomata lenézi ugyan az orosz civilizációt, de azért gyakran kimutatja a titokzatos és egzotikus ország iránt érzett csodálatát is. A filmrendező szavaiban pedig az a megosztottság tükröződik, amivel az orosz emberek az európai kultúrát egyszerre elfogadják és elutasítják.
|
Az Ősök Kardja
|
|
A népszerű videojáték alapján készült ez a bámulatos harcjelenetekkel és látványelemekkel teletűzdelt akciófilm, melyben a műfaj legismertebb nemzetközi sztárjai mérik össze erejüket. Mai Shiranuinak (Maggie Q, Die Hard 4.0 – Az élet mindig drága), a beépített CIA-ügynöknek már majdnem sikerült felderítenie a titokzatos King of Fighters torna rejtélyét, mikor a megalomániás Rugal (Ray Park, Star háborús I. rész – Baljós árnyak) megkaparint két olyan ősi kegytárgyat, melyekkel irányítása alá vonhatja a harcos dimenziókat, és ezzel óriási felfordulást okoz. Csak Mai ügynök, a torna egyik leghíresebb harcosa, Yugami (Will Yun Lee, Halj meg máskor) és a titokzatos Kyo Kusanagi (Sean Faris, Sose hátrálj meg) képes őt megállítani, csakhogy ehhez előbb fel kell kutatniuk a legendás Kusanagi kardot.
|
Az Ősz Hajú Férfi⠀
|
|
"A ""Szürke ember"" Amerika hírhedt kannibál sorozatgyilkosa volt. Az első gyilkosságot valószínűleg 1924-ben követte el, az áldozatai pontos száma nem ismert. Albert Fish megnyerő külsejű öregember volt. 1928-ban jelentkezett Edháborúd Budd hirdetésére, aki állást keresett. Miután beférkőzött a tizennyolc éves fiú és a család bizalmába, meglátta, hogy van egy kilencéves kislány is a családban. Felajánlotta, hogy a kis Grace-t elviszi egy babazsúrra. Buddék ekkor látták utoljára élve a lányukat. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi után. Ám csak hat évvel később sikerült elfogni. Még az edzett zsarukat is megdöbbentette a szörnyeteg vallomása."
|
Az Új Bizonyíték
|
|
David rendőrnyomozó, aki New York-ban dolgozik. Állapotos feleségével úgy döntenek visszaköltöznek szülővárosukba, New Jersey-be és maguk mögött hagyják a nyüzsgő várost. Egy nap azonban a férfi egy antikváriumban véletlenül rátalál egy 8 mm-es filmre, amely a Kennedy- gyilkossággal kapcsolatban fontos bizonyítékokat rejteget.
|
Az Utolsó Bajnok⠀
|
|
Amikor édesanyja meghal, a botrányba keveredett exolimpikon John Wright (Cole Hauser) húsz év után visszatér szülővárosába, abban a reményben, hogy megmentheti családi házát az elárverezéstől. Jeges fogadtatása azt bizonyítja, hogy egykori barátai és szomszédai még mindig nem bocsátották meg neki, amiért cserbenhagyta őket. Váratlanul John lehetőséget kap arra, hogy mindent megváltoztasson: a középiskola birkózócsapatának edzője lesz, ahol találkozik Michaellel, a tehetséges, problémás családi élettel küzdő esélytelennel, aki egy kegyetlen ellenféllel néz szembe, aki a szőnyegen és azon kívül is megpróbálja tönkretenni. Képes lesz-e John azzá a vezetővé válni, akire a csapatnak és Michaelnek szüksége van, vagy elveszíti magát a múltja sötét démonai miatt?
|
Az utolsó embervadászat⠀
|
|
1909-ben Willie Boy és szerelme, Carlota menekülni kényszerülnek, miután a fiú véletlenül lelövi a lány apját egy szörnyen félresikerült összetűzés során.
|
Az Utolsó Kikötő
|
|
Ian Martin, a kiégett bostoni nyomozó újabb letartóztatást puskáz el alkoholbefolyásoltság miatt. Ahelyett, hogy kirúgná, parancsnoka megszánja, és ad neki még egy utolsó esélyt: áthelyezi őt a csendes Salem Harborba, Martin szülővárosába, abba a kis tengerparti közösségbe, melyet a rendőr évekkel ezelőtt elhagyott. Martin megpróbál beilleszkedni, lejönni az alkoholról, és rendbe hozni kapcsolatát itt élő lányával, ám amikor egy fiatal lánynak nyoma vész – és eltűnése a helybélieket szemlátomást nem különösebben izgatja –, a férfi ráveti magát a rejtélyre, amely nagyobb kihívásnak bizonyul, mint gondolta volna, és ahogy nő a feszültség, úgy a vágy is, hogy ismét hozzányúljon az üveghez.
|
Az Utolsó Zsaru S02E01 ⠀
|
|
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
|
Az Utolsó Zsaru S02E02 ⠀
|
|
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
|